Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2014. Július 30. 21:23, szerda | Sport

Egyenes ágon az „A” Döntőbe!

Egyenes ágon az „A” Döntőbe!

Egy fordulatokban gazdag versenyen vagy túl, amit a Maggiora-i Autocross arénában rendeztek.

Sikeres előfutamok után elsőre, egyenes ágon jutottál be az „A” Döntőbe.
Innen meg sem álltál, a Touring Autocross kategória hatodik helyéig.

De ne szaladjunk előre, mesélnél az előkelő hatodik helyet megelőző harcaidról, a sporttársakkal és az idővel szemben?

Kis Ádám:
Szombaton, a szokásunkhoz híven nem kezdtünk túl erősen.
A szabadedzésen, a tizenkettedik helyen végeztünk. Ezután következtek az időmérő edzések, melyen a kilencedik pozíciót sikerült megcsípni, 2,3 másodperces lemaradással az elsőhöz képest.
Mivel az olaszországi futamra 21 versenyző érkezett, ezért az időmérőn elért kilencedik pozícióm, a három csoportba történő besorolás, első soros rajtot ért.
Az autón a fejlesztések jól sikerültek, ezért bizakodva vártam az első előfutam rajtját. Ez első sorban két cseh versenyző és én foglaltam helyet. Vyborny, Jan Brozek és jó magam. Mondhatjuk azt, hogy a rajt szokás szerint jól sikerült, melyhez hozzájárult az is hogy a két cseh versenyző egymással foglalkozott.
Sajnos az első kör végén, az egyenes előtti visszafordító kigyorsításánál, a sebességváltóval problémák adódtak, és visszaestem a negyedik helyre. Melyet még a következő kanyarban a harmadikra cseréltem, a végéig a befutás sorrendje nem változott. A futam leintése után Otakar Vyborny-it kizárták a futamból, mellyel így a második helyre léptem előre, összetettben pedig az ötödik helyen zártuk a szombati napot.

Vasárnap, a délelőtti órákban kezdődött a második előfutam, melyen a második rajthelyről indulhattam egy Olasz, és egy Litván versenyzővel az első sorból. Paulius Pleskovas és Gurschler Verner-rel. A rajtot ismét sikerült jól elkapnom, de a litván versenyző fordult be elsőnek, én pedig mögötte sajnos. Az első két körben nem igazán éreztem a pályát, így esélyem sem volt közelíteni Plekovas-hoz, bár a végére a hátrányból sikerült faragni, de így is a második helyen zártam a futamot.

Kora délután volt, amikor a harmadik előfutam elkezdődött. Szintén az első sorból, és ugyanazokkal a versenyzőkkel, akikkel a második előfutamban indultam.
A rajtprocedúra szintén ugyan úgy zajlott le, mint a második futamban, ismét másodikként fordultam be, viszont első kör végén a jobbos visszafordítót nem sikerült jól eltalálni, így visszaestem a negyedik helyre.
Két körrel később a jobbos visszafordítónál, jobban sikerült a kigyorsítás, mint az olasz versenyzőnek, így az egyenesesre való kijárati íven sikerült megelőzni őt. A sorrend a leintésig nem változott. Harmadik helyen végeztem a futamban, de az előzési manőverért utolsó figyelmeztetésben részesített a verseny vezető bírója. A harmadik előfutam zárását követően másfélórát kellett várni, hogy megtudjuk mi is lett a végeredmény a Touring Autocross kategóriában.
Bár sejtettük, de nem voltunk benne biztosak, de amikor kiadták az eredményeket, akkor derült ki, hogy egyes ágon bejutottunk az „A” döntőbe. Az egész versenyhétvégén felborították, a jól megszokott rajtoltatási sorrendet, így az Touring Autocross „A” Döntője, záró futamként volt megrendezve. Nem keveset vártunk a végső összecsapásra így.

Az „A” döntő harmadik sorának választója voltam, így a hatodik pozícióból rajtolhattam. Várható volt, hogy mindenki az első körben le szeretné rendezni a versenyt. Semmi jóra nem készültem. Két sikertelen rajt után, melyen beugrások voltak, melyért senki sem kapott fekete zászlót, a harmadik rajt sikeresnek bizonyult. Mondhatom, hogy a soromat lerajtoltam. Az első kanyarhoz az ötödik - hatodik helyen értem oda, ahol megtörtént az első találkozás a mezőny másik Coltjával..
A harmadik - negyedik kanyarnál nagyon összetorlódott a mezőny. A Cseh Miroslav Neumann megpróbált kiforgatni, mely nem sikerült neki, és így ő és két másik társa Ashot Ervandian és Otakar Vyborny jobbos visszafordítónál, a négyes kanyarnál, nemes egyszerűséggel áthajtottak a pályán levágva a kanyart. Vyborny és Neumann elém esett le, Ervandian pedig az autóm hátuljába repült. Az ezt követő kanyarban a balos visszafordítóban, mely a második ugratóra vezet rá, négyen érkeztünk meg sajnos utolsóként távoztam. Az autó igen komolyan megsérült a 4-5 ütközés alkalmával, még pontosan nem tudjuk, hogy milyen hibák keletkeztek rajta, de nehezen kormányozható vált, és a váltásokhoz is igen komoly erőt kellett kifejteni.

Az „A” döntő leintésekor, a hetedik helyen futottam be, majd még mielőtt óvást nyújtottunk be Miroslav Neuman ellen, a vezető bíró saját hatáskörében kizárta a versenyből, jogtalan előnyszerzés miatt. A végleges sorrend szerint, a hatodik helyen zártam az „A” döntőt.

Vegyes érzelmekkel zártuk a hétvégét, hisz ha az elején azt mondják, hogy a hatodik helyen fogunk zárni elégedett lettem volna az eredménnyel, így viszont úgy érzem maradt még az autóban ezért nem felhőtlen a mosolyom.
Nagyon köszönöm a csapatom egész hétvégi támogatását, és külön köszönöm a szponzoraimnak, hogy létre jöhetett ez a versenyhétvége.

Legközelebb Túrkevén augusztus 10-én, OB Zóna futamon indulunk.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.