Hírek
2015. Október 26. 14:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Kapos-menti Terület-és Vidékfejlesztési Társulás
Egyeztetés a 2014-2020-as fejlesztési ciklus pályázati lehetőségeiről

A felkészülés jegyében szervezett szakmai párbeszéd célja az volt, hogy a 2015-16-ban kiírásra kerülő pályázatokon térségünk valamennyi települése, civil szervezetei és egyházai sikeresen vegyenek részt.
A Kapos-menti Terület-és Vidékfejlesztési Társulás legutóbbi összejövetelén Pintér Szilárd elnök úr meghívására részt vett Hirt Ferenc országgyűlési képviselő, mint Tolna Megye Fejlesztési Biztosa, Dr. Gábor Ferenc, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Főjegyzője, Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Terület- és Vidékfejlesztési Osztályának vezetője és Bán Róbert, a Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője is.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megnyíló 2015-2016. évi pályázati felhívásokról, valamint a 2014-2020-as tervezési időszak pályázati lehetőségeiről hallhattak a Tanács tagjai tájékoztatást.
A felkészülés jegyében szervezett szakmai párbeszéd célja az volt, hogy a 2015-16-ban kiírásra kerülő pályázatokon térségünk valamennyi települése, civil szervezetei és egyházai sikeresen vegyenek részt.
Pintér Szilárd, a Társulási Tanács elnöke a megbeszélés végén összegezte, hogy ilyen szakmai egyeztetésre még a közeljövőben sort kerítünk, hisz alapos tervezésre és előkészítésre van ahhoz szükség, hogy térségünk szereplői sikeresen pályázzanak.
A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás megalakulása óta együttműködik a Tolna Megyei Önkormányzattal. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát a források eredményes hasznosulása érdekében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.