Hírek
2011. Augusztus 02. 14:17, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Egyre sokkolóbb a svájci frank árfolyama az új csúcs 245 forint
Példátlan mértékben erősödött a svájci frank a forinttal szemben.
A jegyzések egészen 244 forint fölé mentek tegnap délután, innen valamelyest gyengülni kezdett , majd megint erősödésbe kapcsolt, sőt mára új történelmi csúcsra került a jegyzése, jelenleg ugyanis 245 forint fölött áll, ez pedig újabb sokkot jelent a devizahiteleseknek, több elemző szerint el fogja érni a 250-es szintet az árfolyam. Egyébként a lavinát az amerikai feldolgozóipari adat indította el, amely két éves mélypontra zuhant.
Emiatt megbicsaklottak a tőzsdék is, a New York-i tőzsdék mínuszban zártak és ma reggelre az ázsiai tőzsdék is jelentős esésben vannak, erre csak rátett egy lapáttal, hogy erősödött a jen amely leginkább az exportőröket sújtja.
Egyes piaci szereplők összeesküvés-elméleteket emlegetnek, mivel furcsa módon a CHF és az arany menetelése egybeesett a rombolással a parketteken. Akárhogyan is történt, a CHF és az arany változatlanul slágerterméknek bizonyul, ezeket rendre megtalálják a befektetők, amikor sérülnek a globális kilátások. A történet kapcsán már az Equilor elemzői is többször említették a piramisjátékot, ahol a beszállók száma nem hogy csökken, hanem újabb és újabb rétegeket találnak meg. Ebből adódóan a fordulat is csak lassan következhet be, hiszen az általában a múltbeli grafikonokat fürkésző befektetőket egyre könnyebben lehet becsalogatni a CHF alapjain épített pilótajátékba
Az is csak ideig óráig tudta lelkesíteni a befektetőket, hogy megállapodtak az amerikai adósságplafon emeléséről, amelyre este már a képviselő ház is rábólintott, de még a szenátusnak is el kell fogadnia. Elemzők szerint kevés kétség fér hozzá, hogy a megállapodás a demokrata többségű szenátuson átmegy. A befektetők attól tartanak, hogy tervezett intézkedések nem győzik meg a hitelminősítőket a költségvetési pálya fenntárhatóságáról, és esetleg ismét kilátásba helyezik a leminősítést. Közben a Moody’s azt közölte, hogy valószínűleg megerősíti az Egyesült Államok jelenlegi adósbesorolását, ha a döntéshozók valóban megemelik az adósságplafont. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint amennyiben a mai napig nem hagyják jóvá az adósságplafon emelését, a washingtoni kormány fizetésképtelenné válik.Az adósságplafont két lépcsőben emelhetik nagyjából 2200 milliárd dollárral, a kiadáscsökkentés mértéke 2500 milliárd dolláros lehet.
A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a megállapodás ellenére leminősíthetik az amerikai gazdaságot. Ezt azonban már sok befektető beárazta, így keresettek maradhatnak az ország adóspapírjai. Samu János azt is kiemelte, hogy a kiadáscsökkentés ismételten recesszióba sodorhatja a tengerentúli gazdaságot.
Hazai és külföldi elemzők egyetértenek abban, hogy a piac szerint nem oldja meg, csak elodázza az amerikai adósságválságot a demokraták és a republikánusok alkuja. A befektetők szerint az Egyesült Államokban az elfogadottnál nagyobb megszorításokra lenne szükség, ezért pénzüket továbbra is frankba, illetve aranyba menekítik.
Egyébként fontos hír lesz ma a svájci frank esetében, hogy közzéteszik a júniusi svájci kiskereskedelmi adatokat. Az előző hónapban már 4,1 százalékos csökkenésről adtak számot - kérdés folytatódik-e a tendencia. Az üzleti bizalmi felmérésekben egyre gyakoribb panasza frank erősödése - ez elvileg a kiskereskedelmet kellene, hogy erősítse.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.