Hírek
2013. Április 03. 18:55, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Életfogytiglant kér az ügyészség Szita Bence egyik gyilkosára
Fegyházbüntetést kér a tavaly brutális kegyetlenséggel meggyilkolt 11 éves Szita Bence megölésével vádolt három emberre a Somogy Megyei Főügyészség.
Az elsőrendű vádlott esetében tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozzák.
Horváth Szilárd megyei főügyész szerdán, az ügyészség kaposvári sajtótájékoztatóján közölte, elkészült a vádirat a kisfiú megölése ügyében. Ritka a magyar kriminológiában, hogy - mint ebben az esetben - az emberölés négy minősített körülménye is fennáll: előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és 14. életévét be nem töltött személy ellen követték el - mondta.
A 11 éves felsőmocsoládi kisfiú eltűnését 2012. október 30-án jelentették be. Holttestére november 3-án találtak rá, a felbujtó, a gyerek nevelőapjának volt élettársa, P. Erika vallomása alapján.
A vádirat szerint P. Erika harmadrendű vádlott 2009-ben került közelebbi kapcsolatba azzal a férfival, aki korábbi felesége gyermekének, Szita Bencének a nevelőapja volt. A nő és a férfi kapcsolata azonban megromlott, ezért P. Erika a kisfiút tette felelőssé. Olyan "sátáni" tulajdonságokkal is felruházta őt, hogy megbetegítette a saját, hasonló korú kisfiát. Elhatározta, megöli a gyereket, hogy így rendezze kapcsolatát a férfival. A két család látszólag jó kapcsolatban volt, Bence féltestvére például P. Erika lakásában lakott a párjával.
A nő 2012 májusában ismerte meg K. Józsefet, az ügy másodrendű vádlottját, akit októberben megkért arra, hogy szerezzen be mérget. A férfi 4,8 gramm szalicilsavat kevert energiaitalba, amelyet a nő megpróbált a gyerekkel megitatni, de - vélhetően az ital furcsa szaga miatt - ez nem sikerült neki. Ennyi szalicilsav az ügyészség szerint nem okozta volna a gyermek halálát.
Az elsőrendű vádlott, B. József 2012. október 9-én szabadult a börtönből, és egy hajléktalanszállón találkozott K. Józseffel. A főügyész ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem hajléktalanokról van szó, hiszen volt gépkocsijuk is. Egyikük frissen szabadult, a másik ellen pedig zaklatás miatt rendeltek el távolságtartást, ezért tartózkodtak hajléktalanszállón.
B. József pénzért vállalta, hogy valóra váltja P. Erika terveit. A nő csaknem kétszázezer forintért eladta az ékszereit, majd a pénzt átadta B. Józsefnek, hogy megölje a kisfiút. A két férfi az előkészületek során öt liter akkumulátorsavat is vásárolt, hogy a holttestet majd felismerhetetlenné tegye.
A gyilkosság napján, október 29-én P. Erika magához csalta a kisfiút Kaposvárra, és először egy üzletházba, majd a Deseda-tóhoz, végül a toponári Muskátli Presszóba vitte, ahol találkoztak a két férfival. B. József üdítőt és csipszet is vásárolt a gyereknek, majd Sántosra indultak. A kisfiúnak azt mondták, bulizni mennek, és palackos borral itatták őt.
Sántost elhagyva behajtottak egy erdőbe, ahol B. József a kocsijából kiszállva elindult a gyerekkel, majd leütötte őt. K. József ekkor elkezdte ásni a gyerek sírját, P. Erika pedig elemlámpával világítva segédkezett. A magatehetetlen gyereket B. József többször is brutálisan bántalmazta, a kisfiú testén egyebek közt 40 szúrt sebet talált az orvos szakértő. A még ekkor is életben lévő kisfiút gödörbe tették és betemették, így a halálát végül a belélegzett föld miatti fulladás okozta.
Az elkövetőket vadászok zavarták meg, akiket úgy ráztak le a vádlottak, hogy azt mondták, szexuális kapcsolatot akarnak létesíteni, ezért vannak az erdőben. A történtek miatt azonban B. József jobbnak látta más helyre temetni a holttestet, ezért kiásták, kocsiba rakták, majd egy toponári helyszínen elásták. A gyerek ruháit és telefonját a Kaposba dobták - áll a vádiratban.
Az ügyészség B. József elsőrendű vádlottat társtettesként, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A másodrendű vádlott, K. József mint társtettes esetében egy minősítő körülmény, a nyereségvágy hiányzik. P. Erika harmadrendű vádlottat mint felbujtót mind a négy minősítő körülménnyel elkövetett emberöléssel vádolják.
A többszörös visszaeső B. Józsefre tényleges életfogytiglant kér az ügyészség, és a másik két vádlott esetében is fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.
Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottak közül K. József és P. Erika beismerte tettét, de B. József továbbra is tagad.
A nyomozás során 12 szakértői véleményt kellett beszerezni. Az elmeszakértő egyik vádlott estében sem állapított meg beszámíthatóságot korlátozó tényezőt. Az ügyben 30 tanút hallgattak ki, 1436 oldal nyomozati irat keletkezett, a bűnügyi költség csaknem 10 millió forintnyira rúg - ismertette a megyei főügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!