Obamának nem akadt kihívója – bármennyire is szeretnék egyesek Hillary Clintont rávenni erre a szerepre –, így a show főszerepeit ezúttal a republikánusok játsszák. A konzervatív választók jelentős része továbbra is szívesen látna valamilyen ismeretlen szuperjelöltet: ilyen azonban az elkövetkező néhány napban már bizonyára nem fog feltűnni. Tetszik nekik vagy sem, január 3-án az iowai republikánusok előtt ezek a választási lehetőségek állnak.

Az esélyesek

Mitt Romney
Ki ő? Massachusetts egykori kormányzója, tapasztalt politikus, aki már az előző elnökválasztási szezon során is megmérette magát, bár akkor kikapott John McCain szenátortól. A mormon vallású Romney példaértékű családi háttérrel rendelkezik: már édesapja is kormányzó volt, feleségével negyven éve boldog házasságban él, öt gyermek édesapja. Legnagyobb előnye üzleti rátermettsége: az általa alapított Bain Capital befektetőcégnél végzett munkája alapján Romney hatékony, elhivatott és higgadt vezető. Amerikának pontosan egy ilyen emberre van szüksége, hogy eltakarítsa a válság romjait és újra felemelje az országot – legalábbis a politikus kampánya ezt szeretné mindenkivel elhitetni.

Csontvázak a szekrényben: Romney állandó „eposzi” jelzője az amerikai közbeszédben a nem túl hízelgő „flip-flopper”, amit talán „szélkakasnak” lehetne fordítani. A konzervatívok gyanakvással emlékeznek vissza korábbi nyilatkozataira és tevékenységére: a képviselő és kormányzó többek között kiállt a melegek jogaiért, és az Obamáéhoz hasonló általános egészségügyi programot fogadott el – az elnökjelölt mindezeket már tagadja. Romney legnagyobb negatívuma azonban az, hogy nem elég érdekes, túlságosan jófiús. Korábban még Obamát óvatosan méltató nyilatkozatokat is tett, azóta felhagyott ezzel a rossz szokásával, és igyekszik utánozni tüzet és kénköves ménkőt kiáltó társait, de látszik rajta, hogy nem szívből csinálja.

Esélyei: Az elő-előválasztási szezon során a választók egyik anti-Romneytól a másikig menekültek: a konzervatívok ellenérzéseinek komolyságát jelzi, hogy egy ideig még Herman „fogalmam sincs, hol van Líbia” Cain is vezetett a milliomos mormon előtt. A reménységek sorra elbuktak, Romney pedig jelenleg, ha nem is utcahosszal, de vezet – úgy tűnik, a republikánusok kezdenek rájönni, akármennyire nem szimpatikus is nekik a kormányzó, az országos színtéren, Obama ellen neki van a legnagyobb esélye a győzelemre. Már csak a pénzügyi adatok is Romney mellett szólnak, az ő kiapadhatatlan forrásai ugyanis állandó jelenlétet biztosítanak, ami pedig biztosan szavazatokra váltható.

Newt Gingrich
Ki ő? A republikánus politika nagy öregje, egykori házelnök, Bill Clinton nagy ellenfele, aki meghatározó szerepet játszott a 90-es évek politikai csatározásaiban. Nevéhez fűződik az egyik első hiánycsökkentési megállapodás kiharcolása és a kormányzati leállás is. Ugyanakkor ő volt az első házelnök, akit a képviselőház etikai fegyelmezésben és 300 ezer dolláros büntetésben részesített, sorozatos kudarcait követően pedig lemondani kényszerült. A politikát azonban nem hagyta maga mögött, a konzervatív Fox News csatornán műsort vezetett, beszédeket mondott, jelölteket támogatott. A 2012-es választáson a művelt (Gingrich történelemprofesszor), elhivatottan konzervatív jelölt szerepét játssza: több évtizedes politikai tapasztalata egyértelműen mellette szól, ráadásul ellentmondást nem tűrő stílusával rendre a tévéviták legmeggyőzőbb szereplőjének bizonyult.

Csontvázak a szekrényben: Gingrich főként a házasság terén igazi anti-Romney: jelenleg harmadik feleségével él, aki korábban a második melletti szeretője volt. Pletykák keringtek a jóval fiatalabb asszony igényeiről is: a politikus félmillió dolláros tartozást halmozott fel a Tiffany’s ékszercégnél. Ellene szól ellentmondásos házelnöki tevékenysége is, szókimondó természete miatt pedig sokan nem tartják elég megfontoltnak az elnöki pozíció betöltéséhez. A legnagyobb gond azonban a Freddie Mac-ügy: Gingrich majd’ tíz éven át adott tanácsokat az államilag támogatott jelzálogkezelőnek, összesen 1,6 millió dollárért. A helyzeten nem segít, hogy a politikus állítja, nem lobbizott a vállalat érdekében, valójában „történészként” alkalmazták – a kijelentés azóta is köznevetség tárgya.

Esélyei: Hónapokkal ezelőtt mindenki temette a nagy öreget: a Gingrich-kampány alkalmazottainak fele felmondott, ráadásul a pénzügyi támogatók is inkább a biztosabb Romney mellé álltak. Az anti-Romney-effektus azonban itt is működik: miután Herman Cain látványosat bukva kiszállt a versenyből, támogatói Gingrich köré sereglettek, első helyre repítve a korábban 4-5 százalék körül mozgó politikust. A meredek esést ugyanakkor ismét bukás követte, a két héttel ezelőtti 10 százalékos előny mára elolvadt, és fokozatosan csökken. Gingrich ugyanakkor az anti-Romneyk legjobbika: nem olyan szélsőséges, mint Ron Paul vagy Michele Bachmann, nem keveri a tényeket, mint Rick Perry, és jóval többen ismerik a nevét, mint Jon Huntsmanét vagy Rick Santorumét. Az éles nyelvű történelemprofesszor ráadásul valószínűleg az egyetlen, aki képes megállni a helyét a híresen jól vitázó Obamával szemben.

Ron Paul
Ki ő? A 76 éves Paul a verseny legidősebb résztvevője, lassan 40 éve képviselő, szülész-nőgyógyászként több ezer gyermek világra segítője. A Tea Party mozgalom intellektuális atyja, harcos libertariánus, a kormányzati beavatkozás majd’ minden formáját elnyomásnak tartja. Ha Romney a „szélkakas”, ő a „kőszikla”: sokszor ellentmondásos hitelveit az elnökválasztási verseny érdekében sem hajlandó feladni, még akkor sem, ha azok teljességgel ellentétesek a jelenlegi politikai hangulattal. Paul a „kívülálló”, aki azt mondja, amit gondol: ő „nem olyan”, mint a többi politikus, aki csak a szavazatokra hajt. Ez a megrengethetetlen kitartás teszi igazán népszerűvé (még a hasonlóan harcosan baloldali humorista, Jon Stewart is kedveli), kormány-, adó- és segélyellenes szólamai pedig az idén jobban célba találnak a választóknál, mint valaha.

Csontvázak a szekrényben: Bizonyos rasszista töltetű újságcikkek, amelyeket még az elmúlt évtizedben adott ki – ezeket azóta megtagadta, és állítja, nem ő a szerzőjük, csupán meggondolatlanul a nevét adta hozzájuk. Ez azonban talán a legkisebb baj: Paul sok kérdésben a liberálisokhoz közelítő, sőt az ő álláspontjaikon is túlmutató utat követne: legalizálna minden drogot (a keményeket is) és a prostitúciót, hazahozna minden katonát, és nem avatkozna be Iránban, és úgy véli, az államnak semmi keresnivalója polgárai hálószobájában – és ez a melegekre is vonatkozik.

Esélyei: A kezdeti érdektelenség ellenére Paul az utóbbi időben felkúszott a második-harmadik helyre, megközelítve Romneyt és Gingrichet. A magabiztos, értelmes, higgadt „Dr. Paul” sokaknak szimpatikus, a Tea Party fanatikus kormányzatelleneseitől kezdve a középen állókig. A vitákon fegyelmezetten, hibák nélkül szerepelt, elvhűségét pedig még ellenfelei is csodálják. A végén azonban ez fogja a vesztét okozni. Vélhetően nincs olyan ember az országban, aki minden állításával egyet tud érteni: a Tea Party a drogokat és a melegeket kifogásolja, de sok választónak bizonyára a jóléti kiadások és a különböző segélyek teljes lefaragásával lesz problémája. Ahhoz, hogy széles rétegek támogatását megszerezze, meg kellene tagadnia korábbi merész kijelentéseit – ha azonban ezt megtenné, azzal elveszne varázsa – ez Ron Paul megoldhatatlan dilemmája.

A többiek

Rick Perry: Perryben minden megvan, ami egy republikánus elnökjelöltséghez szükséges: konzervatív, mélyen hívő keresztény, ráadásul 60 felett is jóképű. Texas kormányzója még sosem vesztett választáson, ráadásul konzervatív elvei és vezetési stílusa nagy eredményekre predesztinálta. A reménység azonban nem vált be: a kormányzó hibát hibára halmozva adott számot tudatlanságáról, és ahogy ő fogalmazott, már csak egy meglepő feltámadásban reménykedhet. Ezt ugyanakkor nem segíti, hogy Perry az előző híres texasihoz (aki végül az elnökségig vitte) hasonlóan udvarias amerikai eufemizmussal élve „nem a legélesebb penge a fiókban”, ráadásul elterjedt róla, hogy támogatásért cserébe bármibe belemegy – akár az elveivel ellenkező dolgokba is, mint a fiatal lányok HPV elleni oltása, vagy a bevándorlóknak juttatott ingyenes iskolai programok.

Michele Bachmann: A republikánusok alternatív Sarah Palinje, minnesotai képviselő az előző alelnökjelölthöz hasonlóan a Tea Party kedvence, amit sokszor fanatizmussal határos keresztény hite és ellentmondásos Obama-ellenes kirohanásai biztosítottak. Bachmann azonban ennél tovább nem jutott: az emberek hümmögve bólogatnak megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb megjegyzésein (a szén-dioxid nem káros, a fekete gyerekeknek jobb volt a rabszolgaság alatt, Obama szocialista és a dollár megsemmisítésén fáradozik), de nem igazán veszik komolyan, amit a legutóbbi tévévitán mérgesen meg is állapított. A meglepő, sokszor az igazság morzsáit is nélkülöző szózatok egy ideig hozták az érdeklődést és a népszerűséget, a lufi azonban kipukkadt – és valószínűleg már nem is lehet újra felfújni.

Rick Santorum: Pennsylvaniai szenátorként Santorum főként a szociális ügyek kezelésével vált híressé, többek között „tudományos elméletnek” nevezve a bibliai teremtéstörténetet, amelyet megpróbált az állami iskolák tantervébe csempészni, majd a liberalizmus elterjedését tette felelőssé a katolikus egyházat megrázó pedofilbotrányokért. Melegek, fogamzásgátlás-, klímaváltozás-hívők – ezek tartoznak a politikus legfőbb ellenfelei közé. Santorum sokáig az utolsó helyek valamelyikén kullogott, az elmúlt hetekben azonban átlépte a bűvös 10 százalékot is – kérdéses azonban, a szociális ügyek előtérbe helyezése elegendő lesz-e a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette.

Jon Huntsman: Az amerikai lapok előszeretettel jegyzik meg, hogy Huntsman nyilvánvalóan tévedés áldozata, mivel rossz párt előválasztására nevezte be magát. Nem elég, hogy az egykori kínai nagykövet előző munkahelyét magától Obamától kapta, pozíciói sem nagyon egyeznek a konzervatívokéival: együttműködne Kínával, fontosnak tartja az emberi jogokat, nem ellenzi harcosan a melegek házasságát, és a bevándorlás kérdésében is megengedőbb társainál. Az egykori utahi kormányzó egyébként kompetens, hozzáértő politikus – bár az elnökjelöltségre nem sok esélye van 1-2 százalék körüli eredményeivel, talán abban reménykedik, a következő republikánus kormányban megszerezheti a külügyminiszteri pozíciót.

Az első nagy csata Iowában fog lejátszódni, ezért a jelöltek most a középnyugati állam republikánus választóit igyekeznek magukhoz édesgetni. Az előválasztási szezon kezdetének komoly jelentőséget tulajdonítanak: aki itt és most nem tud jól szerepelni, annak valószínűleg később sem lesz sok esélye – tartja a hagyományos bölcsesség. Ezek az eredmények azonban nem mindig jó mutatói a jelöltek valódi esélyeinek, mivel a választók az országos republikánus átlagtól jobbra helyezkednek el. 2008-ban például Iowa egyértelműen Mike Huckabee mellé állt, John McCain szenátor pedig – aki végül megszerezte a jelöltséget – csupán a negyedik helyre fért be.