Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Január 27. 14:25, péntek | Belföld
Forrás: mno.hu

Eljöhet végre a kreatív nemzedék ideje

Eljöhet végre a kreatív nemzedék ideje

A Design Terminálon megrendezett négynapos BKF Kick Off kapcsán egy picit megvilágítjuk a hazai művészeti oktatás új fejezetét.

Természetesen kár lenne tagadni, én is érintett vagyok: nagyon is jól tudom, kik foglalták el január utolsó előtti hétvégéjén négy napra a Gödör és a Design Terminál környékét. Zenével, muffinnal, beszélgetésekkel és bemutatókkal a hazai művészképzés egy vadonatúj intézményét, a BKF Művészeti Karát mutatták be a tanárok és diákok közösen. Elfogult laudáció következik.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) művészképzésének „teremtődéstörténete” következik tehát – a főiskola tanárának szemszögéből. Kezdetben vala a Semmi. A Semmi különböző rajziskolákat jelölt, ahol az érdeklődők több-kevesebb sikerrel elsajátították a rajzolás alapjait. A magyar művészet első nagyjai a 19 .század végéig többnyire Bécsben vagy Münchenben, illetve Párizsban tanulták a mesterséget. Nem volt „magyar művészet”, nemhogy „magyarországi”. Aztán jött nappal és éjjel, s lőn a Képző. A századfordulón már olyan mesterekkel működött, mint Székely Bertalan vagy Ferenczy Károly. Mára az egykori fényűző művészeti palota fénye az Andrássy úton megkopott. Közadakozás szülte, most mégis leginkább Drakula elátkozott kastélyát idézi. Aztán jött nappal és éjjel: s lőn az Ipar. 1948-ig kellett várni vele, s ez lett a második olyan intézmény, ahol művészeti felsőoktatási képzés volt. Innentől több mint fél évszázadot kellett várni a negyedik napra, hogy aztán a rendszerváltoztatás után végre Pécsett és Sopronban is elinduljon művészeti képzés, s a következő évtizedben vidéki egyetemeinken is létrejöjjenek kisebb szakok. A Nagy Páros – a Képző és az Ipar – egyeduralma azonban továbbra sem volt kérdéses. Ők voltak a Művészképzésben a Nap és a Hold, a jin és a jang… legalábbis a hírnevük, presztízsük ezt sugallta.

Aztán az Iparból MOME lett, a Képző ódon épülete felett meg baljós ingatlankeselyűk árnyékai gyülekeznek, bár az is lehet, hogy ez csak hallucináció. Mindenesetre az egykori monopólium már nem olyan egyértelmű, ami annak is betudható, hogy eljött a „kreatív nemzedék” ideje. A dilettánsok, amatőrök, műkedvelők, profik és félprofik közötti határvonal elmosódni látszik a dizájn árnyékában. Nem kell már „Alaptagnak” lenni ahhoz, hogy valaki „művész” lehessen, s a diplomák értéke is fokozatosan devalválódott az utóbbi pár évtizedben, hisz művészetből csak nagyon kevesen tudnak megélni manapság, s közülük is sokan inkább kapcsolatok révén, semmint tehetségük okán. Már mindegy, hogy ki hol tanult, s tanult-e egyáltalán, ha a sikerét a piac, azaz a vevőkör végül visszaigazolja. S sajnálatosan mindegy a képzős diploma akkor is, ha a tehetségét végül valaki pályaelhagyóként kénytelen felélni, vagy aprópénzre váltani. Az iskolának valami olyat kellene nyújtania, amit az internet óceánja és a környezet nem tud. A különböző intézmények persze különböző válaszokat adnak, van, amelyik haladni akar a korral, de kérdés, hogy egyáltalán lehet-e ilyet, hisz az új információs korban a tudás is máshogy mozog, mint régen. A művészeti akadémiák felett mintha eljárt volna az idő, s – ezzel együtt – a jövő oktatásának a gyökerei valahova a művészet régi koraiba vezetnének vissza, amikor a művészek különböző mestereknél, elérhető iskolákban sajátították el a mesterség csínját-bínját, s nem az akadémiai tudás szabta meg a művészet arculatát.

A BKF új művészeti karát, mely egy média- és egy alkalmazott művészeti intézetre oszlik, már eleve ez a helyzet szülte, tehát izgalmassága és érdekessége nem pusztán újdonságából, hanem az általa képviselt felfogásból is ered. A BKF úgy csatlakozik a művészeti intézmények sorába, hogy szakít azok korábbi struktúráival, és olyan szemléletet kínál, ami szemmel láthatóan a 21. század világához igazodik. Nem szabad elfelejteni a csúfos véget ért HJF kézműves és művészeti szakjait sem, amelyek csapata szintén a BKF-en talált otthonra két évvel ezelőtt. Ennek is köszönhető, hogy a médiaművészetek, a kézművesség, az iparművészet és a dizájn legprogresszívebb és leghagyományosabb ágai egyszerre itt értek révbe.

A médiadizájnerek és keramikusok, filmesek és textilművészek egy folyosón várták a Kick Off előtti hetekben a rettegett művészettörténet vizsgákat. Egyszerre vannak jelen a „filmes”, a „képzős” és az „iparos” szakok, tehát olyan szakmák kerültek egy fedél alá a BKF-en, amelyeknek eddig nem sok köze volt egymáshoz a korábbi képzési struktúráknak köszönhetően. A Kick Off-on ezúttal inkább a médiaművészeti szakok kerültek túlsúlyba, emiatt a kézműves, iparművészeti intézetek is monitorokon jelentek meg elsősorban. A Design Terminált egy sötét vetítőszoba és egy színpad uralta, s így nem igazán tudott megmutatkozni az, ami az iskola valódi érdekességét adja.

Lehetett volna az esemény jóval szervezettebb és összeszedettebb, de egy alig egyéves intézménytől nem is várhatjuk el, hogy minden gördülékenyen működjön. A Kick Off valós sikerét nem olyantól kell kérdezni, aki maga is oktatója az intézménynek, ami iránt elfogult. Az Erzsébet téri össztűz sajnos elmaradt a beígért felhőszakadás miatt, de olvasóink elképzelhetik, milyen lett volna, hiszen már az eredeti rendezvényről is beszámoltunk tavaly ősszel.

Több tárgyat is ki lehetett volna tenni, hiszen a kézművesek munkái nem pusztán két kis tárolószekrény megtöltésére, hanem az egész emelet beterítésére elegendőek. A három grafikai szak is többre képes, mint egy kis kiadványban való megjelenésre, s a különböző pályázatokon nyertes és díjazott diákmunkák is megérdemelték volna, hogy közelebbről láthassuk őket. Ismerve a diákok és a tanárok munkáit, a négynapos rendezvény persze lehetett volna jóval látványosabb. De ez most lényegtelen. A lényeg az, hogy a BKF csapata bemutatkozott, s valószínűleg pár év múlva már a helyét és a rangját is megtalálja a művészeti életben. A fent említett teremtéstörténet pedig a BKF létrejöttével is csak az ötödik nap táján jár…

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal

Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.

2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld

Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra

Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -

2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld

Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén

Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz