Hírek
2024. Január 22. 08:33, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Elképesztő összeget költ Lengyelország haderőfejlesztésre
Andrzej Duda: Lengyelország már tavaly a GDP 4 százalékát fordította védelmi kiadásokra, köztük amerikai beszerzésekre.
Lengyelország már 2023-ban GDP-je 4 százalékát fordította védelmi kiadásokra - hangoztatta a lengyel köztársasági elnök egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.
Andrzej Duda, a Fox News hírtelevízióban elmondta, hogy a védelmi kiadások megnövelt összegéből komoly katonai beszerzéseket hajtanak végre, többi között az Egyesült Államoktól szereznek be eszközöket. Kiemelte, hogy már megérkeztek a lengyel haderőhöz az új Abrams-harckocsik első darabjai, valamint Patriot-rakétarendszerek is a beszerzések között vannak, amelyek első elemét jelentik az új korszerű "három-rétegű" lengyel lég- és rakétavédelmi rendszernek.
A lengyel államfő megemlítette, hogy Lengyelország a beszerzési szakaszban tart az 5. generációs F-35 amerikai vadászrepülőgépeket illetően, és felhívta a figyelmet, hogy az erre vonatkozó döntés Donald Trump elnöki időszakában született.
Andrzej Duda az amerikai médiumnak adott interjúban kijelentette, hogy a közelmúltban hatalomra került új lengyel kormány a törvényeket és az ország alkotmányát megsértve tett több intézkedést, többi között a közmédiát illetően. Rámutatott arra is, hogy a lengyel főügyész eltávolítását is a törvények megsértésével akarják végrehajtani.
Természetesnek nevezte, hogy az ő konzervatív politikai meggyőződése eltér a Donald Tusk vezette, liberális-baloldali irányultságú kormányétól, ugyanakkor nyitottságát hangsúlyozta az egyeztetésekre, de hozzátette, hogy élni fog a lengyel államfői tisztségből fakadó jogkörökkel.
Andrzej Duda az amerikai választási év tétjére vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy az amerikai elnök megválasztása az amerikai választók feladata, akik tudják, hogy melyik elnök lesz a legjobb a számukra, aki legjobban szolgálja az országot és nemzetet. Úgy fogalmazott, hogy helytelen lenne megmondani az amerikaiaknak, hogy milyen elnököt válasszanak. Lengyelország érdekének mondta a szoros szövetséget az Egyesült Államokkal. Felidézte, hogy Donald Trump elnöksége idején országának nagyon jók voltak a kapcsolatai az Egyesült Államokkal, és neki nagyon jó személyes kapcsolata is volt az akkori elnökkel. Emlékeztetett arra, hogy Donald Trump részt vett több Lengyelország számára is fontos kezdeményezésben, így a Három Tenger Kezdeményezésben, és a két kormányzat akkoriban kötött meg több fontos szerződést, többi között amerikai cseppfolyósított földgáz szállításáról, valamint az első lengyelországi atomerőmű felépítéséről.
Kérdésre válaszul sürgette az amerikai katonai támogatás folytatását Ukrajna számára, és úgy fogalmazott, hogy ez az egyetlen remény Ukrajna fennmaradásának szempontjából is. Úgy vélte, hogy az orosz imperializmus újjászületését jelezte az, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát 2022 februárjában.
Fotó: Getty Images
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor