Hírek
2014. Szeptember 02. 13:14, kedd | Sport
Élménydús és eredményes Magyar Borok Útja Ralit zárt a H-Moto Team csapata
Augusztus utolsó napjaiban került megrendezésre a XIX. Magyar Borok Útja Rali, amelyen a résztvevők a szekszárdi, a villányi és a balatonboglári borvidékek mérhették össze tudásukat.
A hétvégi rendezvényen a H-Moto Team két hölgytagja, Kis Viktória és Kelemenné Szilágyi Noémi, valamint a csapatfőnök, Kelemen Krisztián is rajthoz állt.
A Magyar Borok Útja Rali az a rendezvény, ahol az autósport, a bor és a kultúra találkozik egymással, hiszen a háromnapos rendezvényen indulók hazánk legszebb borvidékeit járhatják be egy, a szokványostól eltérő raliverseny keretein belül. Idén már a 19. kiadására került sor ennek az eseménynek, s ezúttal a szekszárdi, a villányi és a balatonboglári borvidékeket látogatta meg az összesen 79 autós egység. A szervezők ígéretének megfelelően a mostani kiírásban kevesebb állomás szerepelt, mint az előző években, így az indulók alaposabban megismerkedhettek az egyes pincészetekkel, míg a verseny végi díjátadó gálán tombolasorsolásra és borárverésre is sor került, amelynek bevételét jótékony célra fordítják.
Ezen az eseményen vett most részt a H-Moto Team csapata is: az alakulat hölgyversenyzője, Kis Viktória menedzserével, Kelemenné Szilágyi Noémival alkotott egy párost. Annak ellenére, hogy ők még csak először szerepeltek a Borok Útja Ralin, kiváló eredménynek örülhettek a végén, hiszen a női egységek közül ők lettek a legjobbak, s összetettben is az előkelő 12. helyen végeztek. Persze a rendezvény jellegéből adódóan nem csak a versenyzésé volt a főszerep a két és fél nap során, hanem rengeteg szórakoztató feladat is várt rájuk, amelyek során az amúgy a motorversenyek során már összeszokott páros még inkább közelebb kerülhetett egymáshoz.
Ezt emelte ki Kelemen Krisztián csapatfőnök is, aki egyébként maga is rajthoz állt a viadalon egy másik egység egyik tagjaként, s a kiváló hatodik helyen zárt. Csapatfőnöki szempontból persze a csodálatos helyszínek bejárása és az eredményes szereplés mellett az is fontos volt, hogy a rendezvény adta lehetőségeket kihasználva kapcsolatokat is építsenek, amely a teljes H-Moto Team számára jövedelmező lehet a későbbiekben. Kelemen Krisztián elmondása szerint ilyen szempontból is sikeres Magyar Borok Útja Ralit zártak, s már várják a következő évi megmérettetést, hiszen a versenyzés mellett kellemes kikapcsolódást is nyújtott a hétvégi esemény.
Kis Viktória
„Nagyon jól éreztem magam az elmúlt hétvégén a Borok Útja Ralin. Örülök, hogy ott lehettem, nagyon tetszett az útvonal. Ez alatt a két és fél nap alatt olyan csodaszép helyeken jártunk, ahova valószínűleg magamtól nem jutottam volna el. Programoknak nem voltunk híján: kocsival, és kocsi nélkül is bőven voltak ügyességi feladatok, amelyek alapján pontoztak bennünket. Kedvencem az volt, amikor bizonyos szakaszon adott másodperc alatt kellett végig gurulni, valamint a talicskatolás, amiben én ültem. Végig én vezettem, Noémi volt a Mitfahrer, így számomra a nap közbeni kóstolgatás ugrott, de nem bántam. Jó kis csapatot alkottunk így. Kalandban, mókában, nevetésben nem volt hiány. Az első nap végén a részeredmény szerint 79 indulóból a 15.-ek voltunk, amit másnapra, az eredményhirdetésre sikerült lefaragnunk a 12. pozícióra. Mosolyogtunk, mert ha első nap nincs a tizenkét perces késésünk, akár harmadikak is lehettünk volna. Ám egy pillanatig sem búsultunk miatta, hiszen kezdő csapat létünkre így is sikerült megnyernünk a Legjobb Női Páros díjat, aminek nagyon örülök.”
Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzser
„Győzni mentünk és nyertünk! Élményekkel lettünk gazdagabbak, utunk során rácsodálkoztunk, milyen csodálatos és általunk eddig nem vagy alig ismert tájak vannak hazánkban. A magyar borok és borospincék pedig szenzációsak! Wicca és én igazán összekovácsolódtunk, volt időnk úgy csevegni, beszélgetni, ahogy még soha, hiszen a motorversenyek és tesztek alatt a mély, baráti beszélgetésekre nincs módunk érthető okokból. A rali első percétől az utolsóig a versenyzői lelkünk dominált, azaz összeszedetten, minden feladatot komolyan véve igyekeztünk helyt állni. Újoncként lettünk elsők a női párosok közül, összetettben pedig 79 indulóból a 12. helyen végeztünk! Versenybe szálltunk úgy, hogy közben szórakoztunk, és részvételünkkel jótékonykodtunk is. Nem öntöttünk magunkra jeges vizet, mi így segítettünk az arra rászorulókon.”
Kelemen Krisztián, csapatfőnök
„Mindenképp sikeresnek értékelem a XIX. Magyar Borok Útja Ralit a H-Moto Team szempontjából. Olyan ismeretségeket sikerült kötnünk a három nap során, amelyek mind a szponzoráció, mind a médiamegjelenések szempontjából hosszútávon is gyümölcsözőek lehetnek. A helyszínek egyébként fantasztikusak voltak, meglepett, hogy mennyire fejlettek ezek a borvidékek, és milyen profizmussal végzik a munkájukat az ott dolgozók. A Rali szervezéséről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: abszolút minden precízen és flottul ment. Az eredményekkel is elégedettek lehetünk, hiszen az előttünk végzők mind többszörös indulók voltak, mi pedig összességében inkább azért vettünk részt, hogy jól érezzük magunkat. Gratulálok a lányoknak, akik megnyerték a Legjobb Női Páros díját, összetettben pedig a 12. helyen zártak. Számukra ez az esemény az egymásra hangolódás jegyében is telt: sokat tudtak beszélgetni, így sok olyan dolog is kiderült, amelyekre a motorversenyek során nem lehetne lehetőség. Összességében nagyon jó kikapcsolódás volt ez a Rali, és már nagyon várjuk a következőt.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.