Hírek
2011. November 12. 15:45, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Előzetesben a milliárdos sikkasztással gyanúsított ügyvéd
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a több mint 1,3 milliárd forintos sikkasztással és csalással, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel gyanúsított ügyvédet pénteken.
E. Leventét, a több mint egymilliárd forint elsikkasztásával gyanúsított ügyvédet
(középen) kísérik a Pécsi Városi Bíróság folyosólyán.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Hajdu István, a bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: a bíróság jogosulatlan pénzügyi tevékenység megalapozott gyanúja miatt egy hónapra rendelte el a férfi előzetes letartóztatását.
Az indoklás szerint az ügyvéddel szemben az ellene folyó büntetőeljárás során újabb eljárás indult szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetése miatt, és esetében fennáll a bűnismétlés veszélye is.
A PécsMa internetes hírportál csütörtökön arról számolt be, hogy E. Leventét a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán egy pécsi vendéglátóhelyen pénz átvételekor kommandós akcióban fogta el, majd őrizetbe is vette. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy az ügyvéd 20 millió forintot vett át egy magánszemélytől azzal az ígérettel, hogy havi három-négy százalékos kamattal fizeti vissza.
A 44 éves férfi korábban 1 milliárd 347 millió forinttal nem tudott elszámolni. Egyfajta pilótajátékot folytatott. A pénzt mintegy száz sértettől, részben ügyvédi letétként, befektetésekre, másrészt azzal a feltétellel kapta, hogy kamatostul fizeti vissza. Egy ideig törlesztett, később azonban ezt megtagadta. A PécsMa úgy tudja, hogy a férfi a Pécs melletti kisváros, Kozármisleny önkormányzatának is tartozik 100 millió forinttal.
Az ügyvéd tavaly decemberben önmaga ellen tett feljelentést, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pedig gyanúsítottként hallgatta ki különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás miatt. A férfi a mostani őrizetbe vételéig szabadlábon volt.
Ha bűnössége bebizonyosodik, a sikkasztásért és csalásért halmazati büntetésként 5-15 év közötti, jogosulatlan pénzügyi tevékenységért 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült