Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2014. Október 08. 14:22, szerda | Belföld
Forrás: MTI

ELTE ÁJK: több hallgatót eltiltottak tanulmányaik folytatásától

ELTE ÁJK: több hallgatót eltiltottak tanulmányaik folytatásától

Három hallgatót két félévre, egy hallgatót pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik folytatásától az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán lefolytatott fegyelmi eljárás során az idei jogász gólyatáborban történtek miatt.

Hack Péter, a kari hallgatói fegyelmi bizottság elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az érintett hallgatók közül hárman az ELTE ÁJK Instruktori Kör "Majomház" nevű csoportjának a tagjai, illetve vezetői, akik trágár, az emberi méltóságot sértő szövegű dalok kiosztásával követtek el olyan vétséget, amely a hallgatói kötelezettségek vétkes és súlyos megsértését valósítja meg.
Egy további hallgató az Instruktori Kör nevű hallgatói csoport vezetőjeként felelős ezekért a cselekményekért - olvasható a közleményben.
A fegyelmi bizottság álláspontja szerint egy joghallgatónak, a jövő jogászainak, leendő bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek minden körülmények között tartózkodni kell az emberi méltóságot sértő, szexista, vagy rasszista szövegek pozitív színben való feltüntetésétől. Különösen nagy a felelőssége azoknak a hallgatóknak, akik a karra éppen beiratkozó elsőévesek számára kívánnak követendő magatartási mintákat nyújtani - fogalmazta meg az elvárásokat Hack Péter.
A bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy az instruktorok a gólyatáboron kívül, és részben a táborban is az egyetemre felvett joghallgatók beilleszkedését segítő, hasznos programokat, valamint éveken keresztül folytatott, a közösségen belüli szolidaritást, és pozitív értékeket támogató karitatív tevékenységet és szervező munkát végeztek.
Egy hallgató felelősségét a bizottság annyiban értékelte enyhébbnek, hogy ő először vett részt programszervező instruktorként a táborban, és szemben a többi eljárás alá vonttal nem töltött be vezető tisztséget - áll a dokumentumban.
Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten fegyelmi eljárásokat indított az intézmény két idei - közte a jogász - gólyatáborában történtek miatt
Rónay Zoltán, a felsőoktatási intézmény főtitkára a jogász gólyatáborban történtekről akkor azt mondta: a vizsgálatba bevont szervezők, a rendező cég és az érintett elsőévesek visszajelzései - összesen közel kétszáz diák - egyöntetűen cáfolták, hogy a gólyatábor területén széles körben megtörtént volna az obszcén dalok "énekeltetése".
A sajtóban is megjelent, a korábbi években született dal az egyik szervezői csoport honlapján volt elérhető, ugyanakkor az egyik szervező ezt a pályaudvari induláskor kiosztotta, azt ott szűkebb körben elénekelték. Ugyancsak a hallgatói visszajelzések alapján megállapítható, hogy a gólyatáborban nem történtek olyan események, amelyek sértették volna a résztvevők ízlését, méltatlan helyzetekbe kényszerítettek volna bárkit is.
Szintén fegyelmi eljárás zajlik az ELTE idei fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt, ahol megerőszakoltak egy fiatal lányt.
A tavalyi jogász gólyatáborban történt nemi erőszak után a kar dékánja feljelentést tett és nem járul hozzá a jövőben gólyatáborok rendezéséhez. Az eset nyomán hétfőn feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon

Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal

Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.