Hírek
2024. Április 27. 06:00, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Erdősítés: Cél, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület
A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára pénteken a Csongrád-Csanád vármegyei Dócon.
Farkas Sándor a településen tartott faültetésen elmondta, a 2020-ban meghirdetett Településfásítási programban közel 1500, tízezernél kisebb lakosú település élt a pályázat adta lehetőséggel, és mintegy 46 ezer sorfát ültettek el. Ismertette, idén a kormány kétmilliárd forintot biztosít a programban, és év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a megváltozott meteorológiai viszonyok, a csapadék nélküli időszakok még inkább szükségessé teszik a fatelepítéseket. Hozzáfűzte: a településfásítások a sorfákról szólnak, amelyek árnyékot, jó levegőt, a település lakóinak kellemes környezetet biztosítana.
Farkas Sándor kiemelte: a településfásítás mellett sikeresen működik az erdőtelepítés is, az elmúlt két és fél évben 46 ezer hektár erdőt telepítettek az országban.
Magyarország kormánya azon dolgozik, hogy minél nagyobb területet erdősítsen, valamint a közparkokban, a közterületeken, az óvodák, az iskolák környezetében minél több olyan díszfa és haszonfa legyen ültetve, mindez a helyi lakosság életminőségét is javítja - hangsúlyozta az államtitkár.
Turda Gábor, Dóc polgármestere (független) elmondta: a fásítási programban huszonkét hárs- és kőrisfát kapott a település, amelyekkel Dóc további zöldítését el tudják érni, valamint pótolni tudnak kivágott fákat is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód
Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -
2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód
Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.
2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód
Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.