Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2023. Augusztus 10. 16:31, csütörtök | Sport

Értékes pontok egy nosztalgikus helyszínen

Értékes pontok egy nosztalgikus helyszínen

A hétvégén a csehországi Mostban folytatódott az FIA CEZ F4 Championship, a bajnokság második félidejének kezdetével, ahol rögtön három versenyfutamot kellett teljesítenie a versenyzőknek.


Ráadásul még a szélsőséges időjárás is alaposan megnehezítette a mezőny dolgát, néha felborítva a papírformát.
A Gender Racing több mint tíz év után állt újra rajthoz ezen a pályán, ráadásul egy teljesen új bajnoki sorozatban, egy új technikával. Ezért is különösen hasznos volt a három szabadedzés alatt megtett több mint negyven kör, melynek során a csapat meg tudta találni a megfelelő beállításokat.
A meglehetősen szoros küzdelmet hozó időmérőn Michl Oliver, a Gender Racing Team versenyzője a hatodik rajtpozícióba kvalifikálta magát. A szombati időmérőt délután az első versenyfutam követte, ami még száraz pályán zajlott. A GRT versenyzője a hatodik helyre hozta be az autót. A vasárnapi versenynap két futamára az időjárás eléggé átírta a forgatókönyvet, hiszen több hullámban, jelentős mennyiségű eső zúdult a pályára. Így előkerültek a vizes abroncsok és a csapatoknak a vizes pályához kellett módosítani a beállításokat. A második futamon gördülő rajttal indult el a mezőny a safety car mögött, de így is alaposan meggyűlt a versenyzők baja a vizes pályával. Sok kicsúszás, pályaelhagyás jellemezte a futamot, melyen Olivert a hetedik helyen intette le a kockás zászló. A harmadik futam már lassan felszáradó pályán vette kezdetét, de sajnos a zárófutam alakult a legkevésbé szerencsésen a GRT versenyzője számára. Egy erősebben vett rázókövön sajnos megsérült az F4 T-421 első szárnya, ezért Oliver egy boxkiállásra kényszerült.

A csapat végrehajtott egy gyors orrkúp cserét, viszont emiatt a kiállás miatt, csak körhátrányban tudta befejezni a futamot. Ezzel együtt a GRT versenyzője ezen a versenyhétvégén is értékes pontokat gyűjtött és jelenleg 76 ponttal a bajnoki tabella ötödik helyéről várva a folytatást nyilatkozott a hétévégéről:
„A pálya nagyon új nekem, és az időjárás nagyon változékony volt és voltak sikeresebb versenyeink ezelőtt, de ezen a hétvégén kicsit kevesebb szerencsénk volt és az eredmények nem úgy jöttek ma, ahogy vártuk. Egész jó rajt után sikerült felvennem a tempót az előttem lévőkkel és olyan jó tempót mentem, hogy úgy éreztem, meg tudom előzni őket, de aztán sajnos néhányan áthajtottunk a bójákon az egyik kanyarban és az első szárnyam letört, szóval be kellett mennem a boxba szárnyat cserélni. Ettől függetlenül nagyon tetszett ez az izgalmas, gyors pálya.”
Gender Tamás csapatfőnök ezúttal személyesen is jelen volt ezen a bajnoki fordulón, ráadásul csapatának a hétvégére egy lelkes tanulósegédje is akadt fia, Gender Tamás Junior személyében:
„Egy nagyon izgalmas pályán vagyunk Mostban. A Gender Racing Team csapata még Formula Renault-okkal versenyzett itt több, mint 10 évvel ezelőtt. Akkor is benne volt ez a helyszín a versenynaptárban. Utána hosszú-hosszú ideig nem jöttünk ide és most a Formula 4-esekkel újra itt vagyunk. Nagyon nosztalgikus a hangulat. A szabadedzéseket nagyon erősen kezdte Oliver, hiszen csak pár tizedet kaptunk a leggyorsabbaktól az elején, ez nagyon biztató volt a hétvégére nézve. Az első versenyünk is jól sikerült, száraz körülmények között. A második versenyre a mai reggelen megérkezett az eső, amire nem számítottunk. Nagyon gyorsan meghoztuk a döntést és átállítottuk az autót a vizes beállításokra, de nagyon kevés tesztkilométere van még Olivernek ezzel az autóval esős körülmények között. Ez meglátszott az első körökben a köridőkön, de ahogy haladtunk előre és minél több kör volt a versenyző kezében, így körről körre gyorsult, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Fiammal Olaszországból érkeztünk egy cremonai tesztről, előtte pedig egy versenye volt Lonatóban. Most van neki igazából ez a kéthetes nyáriszünet, amit nem tétlenül szeretne tölteni. Most volt lehetősége eljönni a Gender Racing Team versenyére, ahová mindig nagyon szívesen jön el tanulni és segíteni. Illetve, a jövője miatt is fontosak az ilyen versenyhétvégék, hiszen formulaautós versenyzői karrierre készül a gokart után és nagy motivációval érkezik mindig a Gender Racing Team versenyire és általában a formulaautós versenyekre is.”

- Gender Racing Team -

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.