Hírek
2018. Május 03. 07:33, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Eurovíziós Dalfesztivál - Lezajlott az AWS első próbája Lisszabonban
Lezajlott az AWS első próbája Lisszabonban, ahol a modern metált játszó zenekar Magyarország képviseletében lép majd színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál május 10-i, második elődöntőjében.
"Percre pontosan meg volt adva, hogy mikor mit kell csinálni, volt külön fülesbeállás és mikrofonpróba, valamint elmagyarázták, hogy melyik pillanatban hol kell állnunk, hogy éppen ne égessen meg minket a tűz. Profi a stáb és a producerek hihetetlen jó fejek és nagyon kedvesek" - mondta el Siklósi Örs, az AWS énekese szerdán az MTI-nek az első próba után.
Kiemelte, hogy rendkívül profik a produkción és a műsoron dolgozó szakemberek. Nagyon jól érezték magukat a próbán, és bár a színpad hatalmas, sikerült bejárniuk és a tervezett koreográfiát megvalósítaniuk.
A színpadi próba után bevonultak egy megtekintő-szobába, ahol visszanézték a produkciót. Az együttes elmondta, hogy hangban mit szeretnének változtatni, valamint megbeszélték a kameraállásokat, de mindenki véleménye szerint nagyon egyben van a produkció és örülnek, hogy együtt dolgozhatnak - idézte fel Siklósi Örs, hozzátéve: "igazából ez az együttesnek megtiszteltetés".
A csapat a május 10-i, második elődöntőben tizenharmadikként lép színpadra a lisszaboni versenyen, amelynek elődöntőit és a május 12-i döntőt is élőben közvetíti a Duna Televízió. Az adások előtt 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort láthatnak a nézők, ebben többek között a többi versenyzőt is bemutatják majd.
Az utazó stábot elkíséri Tér Sebestyén vlogger, aki megnyerte A Dal 2018 lisszaboni videobloggere pályázatot és aki a kulisszák mögül is tudósítani fog. A videókat A Dal Facebook-oldalán és az adal.hu honlapon találhatják meg az érdeklődök.
Az AWS a Viszlát nyár című számmal február végén megnyerte A Dal 2018 című dalválasztó versenyt, ezáltal a zenekar képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az AWS tinikből alakult Budakeszin 2006-ban és már három stúdióalbumot (Fata Morgana - 2011, Égésföld - 2014, Kint a vízből - 2016) jelentetett meg. A csapatban jelenleg is játszik négy alapító tag (Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, valamint Veress Áron dobos), hozzájuk csatlakozott 2017 elején Schiszler Soma basszusgitáros.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.