Hírek
2018. Január 19. 21:14, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Évzárót tartottak a dombóvári atléták
Január 12-én a DOKK-ban tartotta hagyományos évzáró-évnyitó összejövetelét a Dombóvári VASE.
Az egyesület elnöke, Ingula Tamás örömmel számolt be arról, hogy versenyzőik számos értékes helyezést szereztek a különböző korosztályos országos bajnokságokon, valamint nemzetközi és hazai versenyeken. A klub anyagi helyzete stabil volt 2017-ben annak köszönhetően, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség, Dombóvár Város Önkormányzata és néhány szponzor támogatta a sportszervezetet. Az optimális költségvetésnek köszönhetően szinte minden olyan megmérettetésen részt tudtak venni a tehetséges atléták, amiket edzőik fontosnak tartottak számukra.
Az egyik tréner, Fazekas Gáspár kiemelkedően eredményesnek ítélte a tavalyi évet. Kiemelte, hogy a középtávfutásban jeleskedő Tóth Lili Anna a magyar válogatott tagjaként kijutott az Olaszországban rendezett szabadtéri junior Európa-bajnokságra. A tehetséges sprinter, Farkas Bence ugyancsak a nemzeti csapat tagja lett és egy horvátországi nemzetközi viadalon remekül képviselte hazánkat.
– Mindent megteszünk azért, hogy 2018-ban is minél több tanítványunk jusson sikerélményhez – mondta az edző. – Idén újból szeretnénk a város egyik meghatározó és eredményes sportegyesülete lenni.
Ez alkalommal köszönt el versenyzőtársaitól, az edzőktől és a klubvezetőktől a felsőfokú tanulmányainak megkezdése miatt a pályafutását 2007 szeptemberétől a Budapesti Honvédban folytató Tóth Lili Anna, akinek a felkészülését azóta két tréner – Csoma Ferenc és Káldi Zoltán – irányítja. A lány a szlovákiai Somorján decemberben lebonyolított mezei futó Európa-bajnokságon nyert ezüstérmének átadásával köszönte meg Fazekas Gáspárnak azt a sok munkát, amit korábbi trénere fektetett belé annak érdekében, hogy tehetségből kiváló atlétává váljon.
Az évzáró-évnyitó rendezvényen – amin a város polgármestere, Szabó Loránd is jelen volt – a klub vezetői serleggel jutalmazták azokat a fiatalokat, akik 2017-ben sokat fejlődve kiváló teljesítményt nyújtottak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!