Hírek
2011. November 15. 07:02, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Fél liter bor miatt halt meg anya és lánya
Hat év börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Városi Bíróság hétfőn meghozott, nem jogerős ítéletében azt a 44 éves férfit, aki két embert gázolt halálra februárban Nagykállóban.
Közölte Nyakó Zsuzsanna, a megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivője az MTI-vel.
Szabó Tibort egy rendbeli, halált okozó ittas járművezetés és szintén egy rendbeli, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében, illetve közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségében találta bűnösnek a bíróság, amely a férfit letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától.
Nyakó Zsuzsanna elmondta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi a baleset időpontjában, február 7-én nagyobb mennyiségű, legalább fél liter vörösbort fogyasztott, majd ittas állapotban az autójába ült. A vádlott a városközpont felé vezető úton haladt óránkénti 100-110 kilométeres sebességgel, amikor elvesztette uralmát az autója felett, a jobb oldali padkára sodródott és ott a telefonvezetéket tartó oszlopot kitörve elütötte a forgalommal szemben, egymás mögött gyalogló 51 éves asszonyt és 25 éves lányát. A két nő a helyszínen életét vesztette.
A gázoló észlelte a balesetet, ennek ellenére elmenekült a helyszínről, és az egyik ismerőséhez ment, ahol megivott négy-öt deciliter pálinkát és két üveg sört. A férfit a rendőrök állampolgári bejelentés alapján fogták el – tette hozzá a szóvivő.
Szabó Tibor a tárgyaláson részben beismerő vallomást tett és bocsánatot kért tettéért, védekezését azonban – amely szerint nem érzékelte a balesetet – nem fogadta el bíróság. A bírói tanács megítélése szerint ugyanakkor a vádlott valamennyi vonatkozó KRESZ-szabályt szándékosan és tudatosan megszegett.
A városi bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlottal szemben a halmazati büntetés kiszabását, és azt, hogy elszaporodtak a hasonló jellegű bűncselekmények (ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása). Enyhítő körülményként ugyanakkor a büntetlen előéletét és megbánó magatartását vette figyelembe. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős. A per a megyei bíróságon folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült