Hírek
2024. Szeptember 15. 16:24, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: MTI/Kacsúr Tamás
Felavatták Havasi János szobrát Kaposszekcsőn
Felavatták vasárnap Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságírónak egész alakos szobrát Kaposszekcsőn, ahol gyermekkorát töltötte.
Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotását a település főterén helyezték el, amelyet az újságíró után dr. Havasi János térnek neveztek el, a téren táblát is avattak a falu szülöttének emlékére.
Az esemény előtt a kaposszekcsői evangélikus templomban rendezett emlékezésen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, Havasi János szívügyének tekintette a hazai nemzetiségek sorsát, a határon túli magyarok felkarolását.
Felidézte, számos szerepvállalása mellett vezetőségi tagja volt a Kós Károly Kollégiumnak és a kollégium vezető testületének, amely az egységes nemzetben való gondolkodás jegyében jött létre, ezt erősítette a közmédiában újságíróként.
Végtelenül szerény, becsületes és jó ember volt, akit mindenki tisztelt és szeretett, gazdag életpályája, szerepvállalása sokak számára iránytűként szolgálta és szolgál ma is - tette hozzá.
Életútjával és munkásságával mindvégig az egységes magyar nemzetért dolgozott. Azt, hogy ez a helyi közösség számára is fontos igazodási pontot jelent, igazolja, hogy civil kezdeményezésre készült el az őt ábrázoló szobor
- jegyezte meg.
Úgy fogalmazott: Havasi János kiállt a magyarságért, az igaz szóért, a nemzetért, amely egyszerre jelenti valamennyiünk jelenét és jövőjét.
A megemlékezésen részt vett Havasiné Orbán Anna, az újságíró özvegye, fiai, Havasi Dániel és Havasi Bertalan, valamint testvére Havasi Dezső.
Havasi Dániel többek között arról beszélt, édesapját sok minden kötötte össze szülőfalujával, utolsó írásai falusi történetek. A szoboravatás nehezen összeegyeztethető született, őszinte szerénységével, de elfogadná, hogy a közösség ilyen módon kíván emléket állítani neki. A szoborállítás nem a személyiségéről, hanem a szellemi hagyatékáról és annak kaposszekcsői vonatkozásairól szól - mondta.
Havasi János 1952. július 12-én született Havasi Dezső evangélikus lelkész és Havasiné Frank Irén gyermekeként. Kaposszekcsőn nőtt fel, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának elvégzése után újságírást tanult. Kezdetben a Dunántúli Napló, a Jelenkor és az általa alapított A Helyzet című lapoknál dolgozott újságíróként, főszerkesztőként.
Ezután a Művelődési és Közoktatási Minisztérium sajtóosztályának vezetője, majd a párizsi Magyar Intézet sajtókapcsotokkal megbízott igazgatóhelyettese lett. 1995-től a Duna Televízió tudósítója, majd közönségszolgálati igazgatója, 1999-től 2004-ig a Magyar Televízió Aranyfüst című magazinjának szerkesztőségvezetője, ezután 2010-ig a Regionális, Kisebbségi és Határon túli műsorok főszerkesztője volt. 2010-ben az MTVA közéleti főszerkesztőjévé nevezték ki.
2012-től a határon túli kapcsolatokért felelős kabinetvezető-helyettesként, illetve a Kós Károly Kollégium titkáraként dolgozott; 2015 októberétől a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, a magyar nagykövetség kulturális tanácsosa, majd 2020. január 1-jétől a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiós médiaszolgáltatási igazgatója volt.
2013-ban jelent meg Lánykák, az idő eljárt című irodalmi műve, amelyet édesanyja elmesélése, levelei és saját helyszíni kutatásai alapján írt. A könyv alapján forgatták a 2018-ban bemutatott Örök tél című történelmi filmdrámát, amely a Magyarországról szovjet lágerekbe hurcolt magyar embereknek állít emléket.
Munkáját 2009-ben a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója Sándorov Péter-díjjal ismerte el, 2010-ben a Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címben részesült, 2019-ben Párizs városa nagyérmének ezüst fokozatával tüntették ki; 2020-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vette át, 2021-ben Herczeg Ferenc-díjat kapott. Ugyanebben az évben lett Kaposszekcső díszpolgára.
2024. május 7-én hunyt el, hamvait kívánsága szerint a kaposszekcsői evangélikus temetőben helyezték el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!