Hírek
2020. December 21. 08:00, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti/fotó: mti
Ferenc pápa lelki megújulást sürgetett aranyvasárnap
A járványhelyzet nehézségeivel szemben lelki megújulást szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján mondott beszédében a Szent Péter téren.
A térenaz idén felállított betlehem, úgy tűnik, még az egyházfő tetszését sem nyerte el.
Ferenc pápa délben tartott beszédében kijelentette, hogy a közeledő karácsony lehetőséget ad a belső megújulásra, az elfelejtett imához való visszatérésre, a megtérésre, az emberek közötti hit és a testvériség ismételt felfedezésére.
"Nézzünk körbe, és vegyük észre mindazokat, akik szükségben élnek: szenvedő testvérünk, akárhol is legyen, hozzánk tartozik, ő a jászolban született Jézus" - mondta Ferenc pápa.
Hozzátette, hogy a járványhelyzet teremtette nehézségekben "nem panaszkodni kell azért, amit a pandémia miatt nem tudunk megtenni, hanem cselekedni kell azokért, akiknek kevesebb van".
Az egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét, amelyet több ezren hallgattak, többségében rómaiak. Ez volt karácsony előtt az utolsó alkalom, hogy a hívők találkozhattak Ferenc pápával, hiszen a járványkorlátozások szigorítása miatt a pápa szenteste és december 25-én a Szent Péter-bazilikában lesz, ahova korlátozott számban mehetnek majd csak be a résztvevők.
Ferenc pápa emlékeztetett, hogy az idén a Szent Péter tér oszlopcsarnokában rendezték meg a hagyományos karácsonyi betlehem-kiállítást. Ezen hét magyarországi betlehem is látható.
Nem kerülte el a figyelmet, hogy Ferenc pápa miközben dicsérte a kiállítás apró betlehemeit, egy szót se szólt a Szent Péter tér közepén felállított, nagy méretű betlehemről, amely az idei vatikáni karácsony főszereplőjének számít. A közép-olaszországi Abruzzo tartományból érkezett betlehem nem nyerte el sem a térre látogatók, sem a sajtó tetszését. A gyermek Jézus születését ábrázoló, embernagyságú kerámiafigurák leginkább űrhajósokra hasonlítanak. Az egyik alakot a sajtó a Csillagok háborújából ismert Darth Vadernek nevezte el.
Nem ez az első alkalom, hogy a Szent Péter téri betlehemet bírálatok kísérik. Utoljára 2018-ban adódtak problémák, amikor tengerparti homokból formázták a betlehemet. A homokot a szél és az eső folyamatosan erodálta, ezért az alkotást védőpanelekkel kellett körbe venni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor