Hírek
2012. Május 20. 14:03, vasárnap |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Földrengés volt Olaszországban
Három ember meghalt vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban történt, 5,9-es erősségű földrengésben – közölte a polgári védelem.
A rengés hajnali 4 óra után pár perccel történt. Középpontja a Bolognától 36 kilométerrel északra lévő Finale Emilia településen volt, a felszín alatt mintegy 10 kilométerrel, de az egész északkeleti országrészben lehetett érezni, sőt Ausztriában is. Több kisebb rengés követte.
Az egyik haláleset egy Ferrara mellett műanyagipari csarnokban történt, amely összeomlott. Két másik ember egy kerámiaüzemben halt meg, miközben éjszakai műszakban dolgozott.
Bolognában és más városokban is több ezer lakos ijedtében az utcára szaladt az első nagy rengés hatására.
Az éjszaka valamivel az 5,9-es erősségű rengés előtt volt egy kisebb, 4,1-es erősségű földmozgás Lombardiában.
A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt L,Aquilában, és csaknem 300 ember halálát okozta.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor