Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2018. Március 14. 07:27, szerda | Belföld
Forrás: mti

Folytatódott a tábornokok vesztegetési pere a törvényszéken

Folytatódott a tábornokok vesztegetési pere a törvényszéken

Véget ért az ügyész vádbeszéde az úgynevezett tábornokper megismételt elsőfokú eljárásában kedden a Debreceni Törvényszéken. A vádhatóság képviselői csaknem 130 oldalas vádbeszédet ismertettek négy napon át

- közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Tatár Tímea elmondta: az ügyészség szerint az ügy vádlottjai önálló intézkedésre jogosult személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében bűnösök, tettesként vagy bűnsegédként. A bűnszervezeti minősítés nem szerepel az indítványban.

Az ügyészség az ügy hét vádlottjára végrehajtandó, tízre felfüggesztett szabadságvesztést kért. Emellett az ügyészség valamennyi vádlott esetében kérte, hogy a bíróság szabjon ki pénzbüntetést, több vádlottnál indítványozta a közügyek gyakorlásától való eltiltást, illetve nyolc vádlott esetében lefokozásukat is.

Az ügyészség tizenhét ember ellen emelt vádat az ügyben költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt, köztük van Fapál László volt honvédelmi államtitkár, három tábornok, hat ezredes, két alezredes és több polgári alkalmazott.

A vádirat szerint a vádlottak - honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai - 2002 és 2010 között több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől.

A vád szerint három dandártábornok - L. István Attila első-, H. András negyed- és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) szolgáltatást nyújtó társaságoktól - megrendelések fejében - a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik.

A vádirat szerint a harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott.

Első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól (a két további vádlott ügyét elkülönítve tárgyalják). Az ítélet ellen az ügyész bűnösség és büntetés megállapítása érdekében fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla 2014 februárjában az elsőfokú felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte, új eljárást rendelt el, amelynek lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki.

Nagy László hadbíró ezredes, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsának elnöke a keddi tárgyaláson közölte: ez eljárás április 25-én, május 2-án, 7-én, és 9-én a védőbeszédekkel folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal

Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.

2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld

Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra

Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -

2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld

Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén

Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz