Hírek
2016. Január 07. 13:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület, fotó: hitelkaros
Fontos időpont járt le az adósoknak
A magáncsőd törvény rendelkezései szerint január 1-ig felfüggesztette a jelzálog fedezettel biztosított ingatlanok végrehajtását.
2016. január 1. előtt ilyen típusú ingatlanokat nem lehetett árverezésre kiírni elektronikus eljárásban. Ez fontos dátum annak a 175.000 adósnak az életében akik a jelzálog hitelükkel becsődöltek és 90 napot meghaladó tartozást halmoztak fel a bankjuknál. 2016 a végrehajtások éve lesz.
A törvények által biztosított elszámolási határidők lejártak, gyakorlatilag semmilyen mesterséges akadály nem áll a bankok útjában, hogy a követeléseiket érvényesítsék. A bankok szerint a jogi helyzetek tisztázódtak, a tartozások a forintosítások után megállapíthatóak. A bankok elkezdték kipostázni a hitelek felmondásáról, illetve a végrehajtás elindításáról a közjegyzői határozatokat. Csak a bankok, a közjegyzők, illetve a végrehajtók kapacitásán múlik, hogy hányan kerülnek ebben az évben árverezésre.
A nemzeti eszközkezelő jó esetben 10.000-15.000 ingatlant át tud venni ebben az évben. A magáncsőd nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a százat sem éri el azoknak az ügyfeleknek a száma, akik egyáltalán jelentkeztek a magáncsőd lehetőségére. Ha a kormányzat nem talál ki valami újabb adósvédelmi programot, akkor a szociális katasztrófa elkerülhetetlen.
Az adósoknak haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a finanszírozó pénzintézetekkel, el kell kezdeni a szerződések átdolgozását, aki még tud fizetni. A felhalmozódott adósságokra könnyítéseket kell kérni kiengedési nyilatkozat formájában. Szerencsére a bankok jó része hajlandó a kompromisszumokra.
További jogi lehetőségként felmerülhet gépjármű hitelek esetében a részleges semmisségi eljárások indítása, jelzálog hiteleknél pedig az árfolyam különbözet visszatérítésére érdemes eljárásokat indítani. Egy jó peranyaggal igazolható, hogy a bankok nem tájékoztatták az ügyfeleket megfelelően.
Az ügyfelek rosszul teszik, ha a jó szerencsére várnak. A nyáron nagy valószínűséggel sok kilakoltatás várható.
További tanácsok a www.bankikarosultak.hu oldalról szerezhetőek be.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!