Városlista
2024. december 17, kedd - Lázár

Hírek

2014. Január 09. 17:09, csütörtök | Kék hírek
Forrás: omegahirek.hu

Fűzfői horror: két gyanúsított már szabadlábon

Fűzfői horror: két gyanúsított már szabadlábon

Ebben a villában történt volna a gyilkosság?

A Veszprémi Járásbíróság ma délelőtt további két hónappal meghosszabbította H. Tamás veszprémi ügyvéd előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint 2013 áprilisában meg akarta öletni volt üzlettársát. Fél órával később az ügy másik gyanúsítottja, M. Béla, aki a nyomozati adatok szerint elkövette volna a gyilkosságot, szabadon távozott. Előzetes letartóztatását ugyanis házi őrizetre változtatták. Az ügy harmadik gyanúsítottja, Sz. Attila mint megtudtuk, már három hete balatonfüredi otthonában, szintén házi őrizetben várja az eljárás végét. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság december közepén közölte, hogy lezárták az emberölés előkészülete és más bűncselekmények ügyében folytatott nyomozást, s mindhárom gyanúsított esetében vádemelést javasoltak a járásügyészségnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2013. április 9-én a Terrorelhárítási Központ kommandósai, valamint a rendőrség különleges műveleti egységei összehangolt akcióban fogták el a három férfit, Balatonfűzfőn, akik állítólag horrorisztikus módon kívántak eltüntetni egy ismert szekszárdi vállalkozót. A gyanú szerint H. Tamás és balatonfüredi ismerőse Sz. Attila együtt tervelték ki, hogyan szerezhetnék meg a vállalkozó vagyonát, s a balatonalmádi illetőségű M. Béla személyében bérgyilkost fogadtak. Az ügyre úgy derült fény, hogy a történet negyedik, mondhatni kulcsszereplője, M. Gergely kitálalt a rendőröknek. A fiatalember később a sajtóban is részletesen beszámolt arról, hogy neki kellett saját fűzfői otthonához csalnia a sértettet, majd az ő szerepe lett volna elmondása szerint az is, hogy feldarabolva, majd savban feloldva eltüntesse a holttestet. A rendőrség értesülve a tervezett bűncselekményről, időben közbeavatkozott. M. Bélát a házban, megbízóját H. Tamást a rendőrségi közlemény szerint annak közelében, a harmadik tettestársat, Sz. Attilát pedig saját otthonában fogták el. A bűncselekmény helyszínén kesztyűket, ragasztószalagot, maszkot, szemeteszsákokat és egy kloroformmal teli palackot foglaltak le. H. Tamás gépkocsijának átkutatásakor egy engedély nélkül tartott lőfegyvert fedeztek fel, míg M. Béla birtokában egy hamis igazolvány is volt. A három férfit emberölés előkészületével gyanúsították meg. Ezen kívül lőfegyverrel való visszaélés és magánokirat hamisítás miatt folytatták le a vizsgálatot. A Veszprémi Járásügyészség akár napokon belül vádat emelhet. Jelenleg három gyanúsított közül csak H. Tamás van előzetes letartóztatásban.

Érdeklődésünkre, miként fordulhat elő, hogy annak előzetes fogva tartását, aki a gyilkosságot a gyanú szerint elkövette volna, házi őrizetre enyhítették, míg az állítólagos felbujtó előzetesét újfent meghosszabbították, Varga Gábor, a Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője azt mondta, a határozat csak a személyi körülményeken múlt. „Mindkét gyanúsított esetében emberölés előkészületéről beszélünk. M. Béla esetében ehhez jön a magánokirat hamisítás. H. Tamás ellen is további bűncselekmények miatt is folyik eljárás. Mindketten 9 hónapja vannak előzetes letartóztatásban, az említett bűncselekményekre kiszabható büntetés felső határa 7 és fél év. Az ügy bizonyítottsága is olyan szinten áll, hogy mivel M. Béla esetében a személyi körülmények is ezt indokolják, a határozatot hozó bírónő úgy látta, elegendő az enyhébb kényszerintézkedés. A gyanúsított ugyanis két kiskorú gyermekről kell, hogy gondoskodjon, élettársa csak szezonálisan tartózkodik otthon, egyébként külföldön él. Így a gyermekekről csak a gyanúsított szülei tudnak gondoskodni, akik közül az édesapa mozgásképtelen. Hasonló személyi, családi körülmények, melyek a házi őrizetet indokolnák, H. Tamás esetében nem állnak fenn” – mondta Varga Gábor.

Portálunknak az előzetes tárgyalást megelőzően, illetve ügyvédjén keresztül és levélben exkluzív interjút adott H. Tamás, aki részletesen mesélt az ügy szereplőiről, azok kapcsolatáról. Az ügyvéd tagadja, hogy volt üzlettársát meg akarta volna öletni. Az exkluzív riportot még a héten közöljük.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült