Hírek
2023. Március 18. 17:41, szombat | Sport
Gender Racing Team - Autóbemutató 2023
A 17. Autó Motor Tuning Show nyitónapján tartotta a Gender Racing a 2023-as versenyautóinak a bemutatóját a kőbányai vásárvárosban az év legnagyobb hazai autós rendezvényén kimondottan látványos showelemek bevetésével.
17. AMTS - HUNGEXPO
A 2023-as versenyszezonban egy újabb nagyon kiemelkedően fontos szakmai mérföldkőhöz érkezik a Gender Racing Team. A csapat történetének eddigi legújabb, legmodernebb versenytechnikáját állítja csatasorba ráadásul az FIA jelenleg legpreferáltabb utánpótláskategóriájában a Forma4-ben. A GRT számára a folyamatos szakmai és technikai megújulás mellett a sportág tradicionális értékei is mindig kiemelten fontosak, ezért különösen megtisztelő a csapat számára, hogy 2023-ban a magyar autósport egyik legendás, örökös bajnoka is rajthoz áll a színeiben egy egészen különleges versenygéppel!
Ezzel az alap üzenettel kezdte a GRT 2023-as terveinek és céljainak a bemutatását Szujó Zoltán aki már hosszú évek óta a csapat rendezvényeinek a moderátora, műsorvezetője - aki a csapat számára szintén megtisztelő módon - ezúttal már mint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként is jelen volt.
A tradicionális, sportszakmai értékek vonatkozásában Szász László személyében a hazai gyorsasági autósport egyik igazi legendája fog az idei évben a Gender Racing színeiben versenyezni azzal a különleges F3000-es Reynard versenygéppel mely talán technikájával a formula autózás egyik igazi különleges aranykorát idézi és amelynek a V8-as 500 lóerős motorjának hangja minden autósportrajongó minden érzékszervét különlegesen megbizsergeti. Az örökös magyar bajnok természetesen a régi megszokott hegyiversenyein fog rajthoz állni Horvátországban és a környékén, valamint a kedvenc tradicionális, főleg hegyi Európa-bajnoki futamain több helyszínen. Szász László az örökös magyar bajnoki cím mellett olyan elismerésekkel is rendelkezik, mint a horvát autósport szövetség arany és gyémánt sisak díjai. Az autósportból egyetlen élő és máig aktív tagja a Megszállottak Klubjának, mely minden sportágból a legelszántabb, legsikeresebb és legismertebb haza sportolókat tömöríti! A GRT reményei szerint a talán hamarosan újjáéledő valamelyik nagy hazai tradicionális hegyiversenyen esetleg hazai pályán is láthatják majd Őt versenyezni a szurkolók, de az egyéb rendezvényeken, kiállításokon vele és különleges versenygépével biztosan találkozhatnak majd az autósport rajongók itthon is!
A legfrisseb sportutánpótlásnevelési technikát pedig a 2021-ben megjelent második generációs, Formula4-es Tatuus F4-T421 képviseli majd a csapat életében. A GRT már korábban szerzett tapasztalatot az első generációs F4-T014-esek üzemeltetésében. A második generációs versenygép már sokkal jobban hajaz a magasabb F3 és F2-es kategóriás testvéreire, természetesen elsősorban a külső megjelenésében. Az aerodinamikája sokat változott az átalakított formájú szárnyfelületekkel, a versenyző fölé felkerült a biztonsági HALO keret amivel a súlya 570kg-ra hízott viszont mindehez az 1400cm3-es Abarth turbo motor is húsz-huszonöt lóerővel izmosabb 185 lóerős lett.
A GRT történetének eddigi legújabb versenytechnikája egy vadonatúj bajnoki sorozatban mérettetik meg 2023-ban! Az ACCR Formula 4 Championship egy közép Európai erős versenysorozat lesz a kategória számára a rendezők reményei szerint, melyben Ausztria, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és természetesen Magyarország F4-es versenyzői állhatnak rajthoz. Ráadásul a versenysorozat rendezőinek tervei és reményei szerint a bajnokság olyan besorolást kap az FIA-tól, amivel a sorozatban elért eredmények alapján az FIA szuperlicenc pontok gyűjtésére is alkalmas lesz. A versenysorozat hat versenyhétvégén zajlik majd az FIA CEZ Zone Trophy és az ESET Cup versenyhelyszínein Oschersleben-ben, a Hungaroringen, a RedBull Ringen, a Slovakiaringen és a két csehországi fordulón zárul majd Most-ban és Brno-ban.
A GRT legújabb versenytechnikáját várhatóan egy olyan versenyző viszi majd harcba az új bajnoki sorozatban, aki korábban szintén a csapatban kezdte autós pályafutását a gokartos éveit követően.
Gender Tamás csapatfőnök komoly reményekkel és örömmel nyilatkozott a 2023-as versenyévad előtt:
„Nagyon nagy örömmel és nagyon nagy reményekkel várjuk a 2023-as versenyévad kezdetét! Mindig nagyon különlegesen izgalmas és jó érzés amikor a csapat elér egy-egy ilyen szakmai mérföldkövet fellép egy olyan újabb szakmai lépcsőfokra amelyeket a csapat megalakulásakor talán nem is mertünk remélni! Ez a mostani azért is különlegesen nagyon örömteli, mert egyrészt tényleg ez a csapat története során eddig a legújabb és legmodernebb versenytechnika amelyhez hozzájutunk! Ez az újabb szakmai mérföldkő azért is különleges számunkra, mert párhuzamba esik a hazai autósportban tavaly december óta megindult nagyon komoly perspektívákat kínáló megújulási folyamattal és pozitív változásokkal melyhez természetesen a Gender Racing is minden rendelkezésre álló eszközzel próbál a lehető legtöbbet hozzátenni! Másrészt a legújabb F4-esekkel ismét visszatérünk a formula autózás legfontosabb alappillérének számító kategóriájához amilyen annak idején a Formula Renault is volt. Ezzel egy újabb fejezet nyílhat a csapat sportutánpótlásneveléssel kapcsolatos küldetésében is! Ráadásul mindezt egy teljesen új, a remények szerint nagyon magas sportértékű eredmények elérésének lehetőségét nyújtó versenysorozatban kezdhetjük meg idén, mint amilyen az ACCR Formula 4 bajnokság! Ezen kívül szintén egy óriási szakmai sikernek és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a hazai autósportélet olyan legendás versenyzője áll rajthoz idén a GRT színeiben, mint az örökös magyar bajnok Szász László! Ezúton is nagyon köszönöm neki a bizalmát ehhez az együttműködéshez, amely nagyon sok további értéket tesz hozzá a csapatunk történetéhez, sporttevékenységéhez! Az idei évre egyéb szakmai pozíciókban is több nagyon értékes szakemberrel bővül a csapat, ami szintén nagy öröm számomra! Ráadásul, ha minden jól megy, akkor egy további új F4-es versenygéppel is bővülhet a csapat az év folyamán és egy nagyon komoly szakmai programba is bekapcsolódhat a Gender Racing! Végezetül mindehhez ezúton is nagyon szeretném megköszönni a partnereink bizalmát és kitartását, valamint továbbra is nagy szeretettel várjuk a szurkolók támogatását, buzdítását a versenyhelyszíneken vagy a hazai rendezvényeken!”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.