Hírek
2012. Január 25. 06:32, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Gigantikus összeg jut erre a feladatra
Az idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek révén a résztvevőknek kizárólag hat-, illetve nyolcórás munkalehetőséget biztosítanak.
A négyórás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben.
Papp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban.
Az országos közmunkaprogramokban – amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőséget biztosítanak – 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren vehetnek részt – mondta a helyettes államtitkár.
A közfoglalkoztatottak bruttó 71 800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92 000 forint lesz. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó a bérek kapcsán elmondta: a költségvetés és a bevonni tervezettek száma nem tette lehetővé, hogy kifizessék a minimálbért, de jövőre, „ha rajtunk múlik, elérjük a minimálbért”. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a 22 ezer forintos segélyhez képest a nettó 47 ezer forint jelentős különbség.
Kiemelte azt is, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani minden közfoglalkoztatott számára, az átlag az eddigi tapasztalatok alapján négy-öt lehetőség.
Papp Károly emlékeztetett arra, hogy a téli, 2011-ből 2012-be áthúzódó közfoglalkoztatás megtervezése 2011 novemberében lezárult, és a kormány a munkaügyi központok rendelkezésére bocsátotta a szükséges forrásokat. Kiemelte, hogy 2012-ben is az értékteremtő közfoglalkoztatás a cél.
Az országos közmunkaprogramokban vízügyi igazgatóságok, erdészetek, a MÁV, az Állami Autópálya Kezelő, a közútkezelő, magán erdőgazdaságok, a nemzeti parkok igazgatóságai, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vesz részt foglalkoztatóként – mondta. A helyettes államtitkár hozzáfűzte, hogy ezeken kívül parlagfű-mentesítésre is indul majd egy három hónapos országos közmunkaprogram.
A folytatódó kistérségi mintaprogramokról elmondta: 1816 önkormányzatot szólítottak meg a lehetőséggel. Hét programelemet kínálnak fel a helyi sajátosságokhoz igazodva, így lehetőség lesz mezőgazdasági munkákra, mezőgazdasági utak, közutak karbantartására és belvízelvezető rendszerek, patakmedrek rendbetételére, az illegális hulladéklerakók megszüntetésére, de be lehet kapcsolódni a biomasszakazán programba is.
A rendszer „harmadik lába” az önkormányzati közfoglalkoztatás a különböző önkormányzati intézmények tevékenységének segítésére – mondta, kiemelve, hogy százszázalékos az állami támogatás, vagyis az önkormányzatoknak nem kell önrészt biztosítaniuk a közfoglalkoztatáshoz.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bővítették a képzési lehetőséget: míg tavaly csak az országos programokhoz biztosítottak képzést, idén a kistérségi programokon belül a mezőgazdasági részhez is adnak képzést, így növénytermesztést, állattenyésztést és hagyományos tartósítást tanulhatnak a résztvevők. A képzésnek az is fontos célja, hogy elősegítse a háztáji gazdálkodásra való felkészülést.
A képzésekbe elsősorban azokat az álláskereső tanárokat és agrárszakembereket szeretnék bevonni, akik jelenleg munkanélküliek. Ezenkívül előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát – mondta Papp Károly.
Idén új elemként felkérték az ötezer fő alatti települések önkormányzatait, hogy – a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére – március 31-ig egy embert alkalmazzanak nyolc órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt.
Papp Károly elmondta, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány akciójával.
Hegedűs Zsuzsa ennek kapcsán elmondta: tavaly az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű, többgyermekes család számára biztosítottak egész évi zöldség- és fehérjeszükségletüket fedező vetőmagot és kisállatot.
Az önkormányzati beszámolók alapján a családok 81 százaléka sikerrel élt a lehetőséggel, így 2012-ben a programba tavaly nem jelentkező 51 436 halmozottan hátrányos helyzetű gyermekes családból minél többet be szeretnének vonni a „miniháztáji” programba.
A főtanácsadó elmondta: idén 174 millió forintból 15 ezer családot juttatnának ilyen lehetőséghez. Hegedűs Zsuzsa szerint ez is „akkor tud megállni a lábán”, ha a családból az egyik szülő munkához jut, és erre megoldást jelenthet a közfoglalkoztatás.
Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta: folyamatban van annak a belügyminisztériumi utasítástervezetnek a kidolgozása, amely lehetővé tenné, hogy a nyugdíjban lévő rendvédelmi állomány tagjai a közfoglalkoztatás szervezésében, irányításában részt vegyenek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.