Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2023. Július 16. 13:00, vasárnap | Életmód
Forrás: MTI

GVH: csökkenésnek indult a tej ára

GVH: csökkenésnek indult a tej ára

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a GVH elsőként a tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatot.

Rámutattak arra, hogy júniusban a tej az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal, a sajt 2,3 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8 százalékkal lett olcsóbb.

Az elmúlt hónapokban jelentősen lassult a tejtermékek drágulása: miközben a KSH adatai szerint tavaly decemberben a tejtermékek árai még közel 80 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árakat, ez idén júniusra a tej esetében 26,7 százalékra, a sajt esetében pedig 23,3 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban - szögezték le.

Felidézték, hogy a hivatal áprilisban bocsátotta társadalmi konzultációra a jelentéstervezetet, amelyben a versenyhatóság szakértői hat javaslatot fogalmaztak meg az infláció csökkentése, illetve a hazai termelők versenyképességének erősítése érdekében.

A javaslatok közül azóta már több is hasznosult; augusztus 1-jétől kivezetik az árstopokat, a Tej Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej alapárprognózis módszertanát, július elsején pedig elindult az online árfigyelő rendszer, amelyben számos tejtermék napi szintű árai is nyomon követhető hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában - fejtették ki.

Aláhúzták: a GVH által működtetett online árfigyelő rendszer hat kiskereskedelmi lánc, mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árait tartalmazza. A rendszer segítségével a tejtermékek árait külön termékkategóriák szerint hasonlíthatják össze a vásárlók, akik így megtalálhatják a legjobb ajánlatokat.

Fotó: Pixabay

Címkék: gazdaság, tej

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód

Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre

Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.

2025. Április 14. 07:50, hétfő | Életmód

Energiaügyi Minisztérium: márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon

Márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségi oldalán vasárnap közzétett posztjában.

2025. Április 13. 10:36, vasárnap | Életmód

Meteorológia: nagyobb koncentrációban érkezik szaharai por

Nagyobb koncentrációban szaharai por érkezik Magyarország fölé, a jövő hét első napjaiban elszórtan saras eső is eshet - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán szombaton.