A Sopronban található Roth Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzős tanulója vagyok, faipari technikus szakon. Már kiskorom óta érdekel a fa és a megmunkálásával járó varázslat. Édesapám is a szakmában dolgozik közel 30 éve. Diákéveim alatt rengeteg praktikát el tudtam lesni tőle, ami hozzátett a későbbi sikereimhez.

Öt év alatt sikerült jó pár hazai és nemzetközi szakmai versenyen megfordulnom és jó eredményeket elérnem. A legrangosabb közülük a Skills, amelyen idén már másodjára vehettem részt. Erre a versenyre gyakorlati oktatóm, Viasz-Kádi Tibor hívta fel a figyelmem, hozzátéve, hogy ez a szakmai versenyek csúcsa. Így elhatároztam, indulok a válogatóján, abban bízva, egyszer képviselhetem az országot.

Az első válogatóm a 2019 WorldSkills Kazan magyarországi válogatója volt, ahol épületasztalos szakmában mérettük meg magunkat, itt, az előkelő második helyen végeztem, míg a barátom állhatott a dobogó legfelső fokára, Fekete Martin. Ekkor döntöttem el, hogy a következő válogatón indulnom kell és meg kell nyernem, hogy együtt tudjuk képviselni az országot.

A következő megmérettetésre 2019. november 26-án került sor, ahol bútorasztalos szakmában kerestek versenyzőt, aki méltó hozzá, hogy képviselheti az országot a szakmák Európa bajnokságán.

Erre a versenyre hetekkel hamarabb kezdtük a felkészülést, felkészítő tanárommal Viasz-Kádi Tiborral, hogy biztosra menjünk. Szüleim, tanáraim, oktatóim támogattak és mellettem álltak a felkészülés alatt.

Bútorasztalos feladatról volt szó, az előző évekhez képest más feladatot kaptunk, így keret helyett fiókot kellett csinálni. A felkészülés alatt 7-8 fiókot készítettem, amik 30%-ban módosítva voltak, két egyformát nem gyakoroltam.

A verseny napján szigorú keretek között dolgoztunk, az elődöntőn 6 óra állt rendelkezésünkre. A fiók maga egy többszörösen szögbe vágott ötszögű fiók volt, a szakma legszebb és legfortélyosabb fakötései szerepeltek benne.

Az előválogatón 80 pontot sikerült elérnem a 100-ból, így toronymagasan sikerült megnyernem a versenyt.

Ezzel a lendülettel indultam neki a döntőnek.

A döntőt december 10-11 között rendezték meg. 14 órás versenyidővel, ami naponta 7-7 óra munkát jelentett, különböző etapokra felosztva.

A feladatot a verseny előtt 45 perccel kaptuk meg. Ebben az időben kellett átbeszélni a felkészítőmmel a rajzot és magát a stratégiát.

Az "egyszerűbb" szerkezettel kezdtünk, a lábakkal. Ez szinte kitöltötte a rá szánt időt és még többet is igényelt. Miután ezt leadtam pontozni, utána kezdtem hozzá a fenéklap szögvágásaihoz.

Az első nap végére úgy éreztük, hogy eltűnt a helyzeti előnyöm és még hátrányba is kerültem.

Este az egy órásnak szánt taktikai beszélgetés közel három lett, de felállítottuk a nyerő stratégiát, csak abban kellett bíznunk, hogy szintidőn belül be tudom fejezni a feladatot. Minden munkafolyamatot percre pontosan megterveztünk. Átbeszéltük, hogy mi miután következik, mert minden perc számított.

A második napot a furnér terítékkel kezdtem, mindenkinek 2 táblát kellett furnérozni és táblánként 15 perc volt a présidő és ugyan ennyi a pihentetés is.

Ezt követte a lábak csiszolása, összeragasztása.

Három szerkezeti egységet kellett ragasztanunk és korlátozott szorító mennyiség állt rendelkezésre, így nagyon fontos volt a helyes sorrend megválasztása. Beosztottuk, hogy mire mennyi időt szánunk, ehhez próbáltam tartani magam.

Az utolsó három órához érkezve már láttuk a fényt az alagút végén, de még mindig rengeteg munka várt rám.

Tudtam minden azon fog múlni, hogy sikerül-e összerakni a szerkezetet, vagy sem.

60 perccel a vége előtt éreztem, be kell gyújtanom a rakétákat. Mindent feltettem egy lapra és iszonyú sebességgel dolgoztam, hogy fel tudjam rakni a vasalatokat is.

Az utolsó öt percben nagyon nagy volt a hajrá, akkor csavaroztam még a vasalatot és ragasztottam fel a tetőlapot. Mielőtt lefújták a versenyt sikerült becsavarni az utolsó csavarokat és még gyorsan megcsiszolni a tetejét.

Felnéztem és láttam, hogy csak én tudtam befejezni a feladatot, ekkor éreztem, hogy közel vagyok a sikerhez.

A versenyző társaim nagyon rendesek és lelkesek voltak, szünetekben mindig beszéltünk pár szót. A zsűrizés, pontozás nagyon hosszúnak tűnt a közel két órás várakozás, mindenki nagyon izgult.

Mikor meghallottam, hogy én lettem az első és így képviselhetem az országomat leírhatatlanul jó érzés járt át.

Rendkívüli nagy köszönet a családomnak, felkészítőimnek: Viasz-Kádi Tibornak, a tanműhely dolgozóinak: Rujavec Jenőnek, Rosta Istvánnak, és a barátaimnak.

Úgy gondolom, minden fejben dől el, kell a kitartás, az alázat, a szakma szeretete, remény, és persze szerencse is.

A rengeteg munka mindig meghozza a gyümölcsét!

Fotók: Sajtos Dániel magánarchívum.

- Hajósi Miklós -