Hírek
2022. Május 31. 19:12, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Ha eddig csak szerette, most már imádja a Dunakanyart a Korda Racing
Úgy tűnik, egyre jobb teljesítményt nyújt a 2022-es Magyar Rallye Bajnokságban a Korda Racing.
Az elmúlt hétvégén véget ért I. Dunakanyar Rallye a lehető legeredményesebben zárult a csapat számára, ugyanis a Vincze Ferenc, Németh Gergely páros ismételten második lett abszolútban – Feri végig komoly rosszulléttel küzdött mindkét napon –, ám az összetettben így is átvették a vezetést a versenyt most kihagyó Mads Östbergtől. Ráadásként Boldogkő után ismét megnyerte az ORC-t Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs, míg a Határ Attila, Éhn Dániel kettős szintén első lett a kategóriájában. A nagy visszatérő, Vizelli Károly ugyan technikai hiba miatt kiesett a vasárnapi első gyorson, ám addig a 3. helyen álltak a Ladák viadalában.
Vélhetően a legszebb álmukban gondolhatták azt a Korda Racing csapatvezetői és tagjai, hogy a 2022-es Magyar Rallye Bajnokság harmadik versenye, az első alkalomml megrendezésre került Dunakanyar Rallye ilyen sikeresen zárul a számukra. A Vác központú versenyen mindenki, aki elindult a csapatból, remekül szerepelt, így a Korda Racing ha eddig csak szerette a Dunakanyart, akkor az elmúlt hétvége óta egyszerűen imádja. Miután nem indult az első két versenyt megnyerő volt világbajnok Mads Östberg, így a mindkétszer mögötte végző, 2019-es abszolút bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely hatalmas esélyt kapott, hogy egy jó szerepléssel átvegye a vezetést összetettben. Nos, a páros újfent második lett abszolútban a Skoda Fabia R5-össel, ám az igazi bravúr az volt, hogy Feri betegsége miatt végig tudták csinálni az összes szakaszt. Volt olyan helyzet, amikor a pilótát egy gyors után úgy kellett kiemelni az autóból, és a pihenésre adott tíz percet fekve töltötte.
„Nagyon vártam már ezt a versenyt, ám amikor a tervezett tesztet is le kellett mondani egy vírusfertőzés miatt, már sejtettem, nem lesz egyszerű dolgom. Nem tagadom, szombaton több olyan pillanat is volt, amikor azt éreztem, kész, nem bírom tovább. De nem akarok panaszkodni, az autó egészen remek volt, Gergő nagyon sokat segített nekem, így a jelenlegi helyzetben kihoztam magunkból a maximumot. Őszintén remélem, hogy a Mecsek Rallye-n már száz százalékosan tudok majd versenyezni” – fogalmazott Vincze Ferenc.
Csapattársai közül a P14-es kategóriában induló Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs nagyon elkapta a ritmust Boldogkőn, ugyanis az ottani ORC összetett sikerüket ezúttal a Dunakanyarban is megismételték a Mitsubishi Evo X volánja mögött, ráadásul az abszolútban is odaértek a TOP 10-be. Pedig egyáltalán nem úgy indult a hétvége számukra, hogy ebből újabb győzelem lesz.
„Az autónk motorja pénteken még darabokban volt, és már-már lemondtunk arról, hogy elinduljunk Vácra, ám a szervizcsapatunk csodát tett… Fantasztikus munkát végeztek, így elrajtolhattunk. Rendkívül tetszettek a pályák, ám nem gyönyörködni mentünk a Dunakanyarba. Nyomtuk a gázt rendesen, több büntetést is összeszedtem, ami miatt mérges vagyok, hiszen így abszolútban visszaestünk a tizedik helyre. Ugyanakkor az ORC-t sikerült megint megnyernünk, köszönhetően annak, hogy az autónk hibátlanul működött” – értékelt érthető boldogsággal Foczkó Ákos.
A sportág rajongóinak nagy örömére hosszú kihagyást követően egy Ladával tért vissza a mezőnybe Vizelli Károly és navigátora, Nagy Péter. A rutinos versenyző pontosan tudta, hogy a hosszú kihagyást követően kell néhány szakasz, mire újra a régi lesz a pályán. A „rozsdát” aránylag hamar ledobta magáról, hiszen a szombatot a kategóriája harmadik helyén zárta, ám a vasárnapi első szakaszon technikai hiba miatt ki kellett szállniuk a versengésből.
„Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, hiszen pontosan tudom, kellenek a kilométerek, mire újra összeszokhatom a Ladával és megint versenyképesek leszünk az élmezőnnyel szemben. Egyre jobban éreztem magam az autóban, és ha nincs a szelephimba törésünk, talán egy igazán szép visszatérés is lehetett volna mindebből. Az újonnan megépített motorunk rendkívül jól muzsikált, úgy vélem, simán felvettük vele a versenyt a hondamotoros Ladákkal. Ígérem, a Mecsek Rallye-n még ennél is jobb teljesítményre leszünk képesek” – árulta el Vizelli Károly.
Az ORC-ben egy Peugeot 306-ossal legutóbb negyedikként záró Határ Attila és Éhn Dániel kettős nem véletlenül tartotta hazai versenyének a Dunakanyar Rallye-t, ugyanis érett versenyzéssel nemcsak dobogóra állhattak, hanem egyenesen megnyerték a kategóriájukat.
„Nem titok, nagyon vártam már ezt a viadalt, különösen a márianosztrai szakaszt, melyen korábban már versenyeztem. Újfent gumigondjaink voltak, de édesapám a rajt előtt vett négy használt abroncsot, amivel aztán sikerült megoldani a szombatot. Büszke vagyok arra, hogy ezúttal én is felnőttem a csapathoz és mondhatni hibátlan teljesítménnyel meg tudtam nyerni a kategóriámat. Persze azért a nagy örömbe egy kis üröm is vegyült, ugyanis az utolsó gyorson nem sikerült elsőnek lennem, így pontokat veszítettem. Foczkó Ákoséknak nagyon köszönöm a segítséget, amit adtak az egész verseny során, és ígérem, a Mecsek Rallye-n is kihozom magamból a maximumot” – jelentette ki Határ Attila.
A Korda Racing csapattulajdonosa nagyon elégedetten hagyta el a Dunakanyart, és nem titkolja, nagyon hozzá tudna szokni ehhez az érzéshez. Ezúttal mindenképpen kiemelte Vincze Feri teljesítményét, aki egészen parádés versenyt teljesített úgy, hogy alig tudott a lábán megállni.
„Bíztam abban, hogy a Dunakanyar Rallye a mi versenyünk lesz, és igazam lett. Megemelem a nem létező összes kalapom Feri előtt, aki az utolsó gyorsot követően odajött hozzám, és elnézést kért, hogy ezúttal „csak” ennyire volt képes. Mondtam neki, a szememben ő a verseny hőse, hiszen a kívülállók nem láthatták, de úgy kellett kivenni és visszatenni őt az autóba. Egyszerűen felfoghatatlan a számomra, miként tudott ennek ellenére több szakaszon győzni… Ezzel a második hellyel átvette a vezetést összetettben, de a bajnoki harc csak most fog kezdődni az élen álló három páros között. Karcsi visszatérése sokkal jobban sikerült volna, ha nincs az a technikai problémája, akár a dobogóra is odaérhetett volna. Nem baj, a lényeg, hogy újra köztünk van, a Mecsekben reményeink szerint már a régi lesz. Ákos és Szabolcs fantasztikusan versenyzett, akárcsak Attila és Dani, fantasztikus teljesítménnyel tették teljessé a csapat remeklését” – mondta Korda Erik csapattulajdonos.
http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Hertz – Mercure Rent a Car Kft., Vinex Plus Hungary Zrt., Fenstherm Kontakt Kft., Bartron ’07 Kft., 24H Parcel Zrt., Corax-Bioner Zrt., Palóckert Kft., TIMKETT Kft., PA-COMP Kft., MG Projet Kft., Pannon Tervstúdió Kft., Welltest-Info Kft., Al-Oliva Kft., Hegymegi Zsolt, Petrovics Csaba, Vital Park Kft, Road Partner s.r.o., Szerszámbróker Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.