Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Április 10. 14:21, kedd | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

Ha Kitadzsima nem lesz csúcsformában, Gyurtáék „szétrúgják a hátsóját”

Ha Kitadzsima nem lesz csúcsformában, Gyurtáék „szétrúgják a hátsóját”

Japán úszóként olimpiai évben kétszer is csúcsformában kell lenni: a kíméletlen válogatási szisztéma miatt először tavasszal, az országos bajnokságon, majd az ötkarikás játékok alatt másodszor is.

Kitadzsima Koszuke, minden idők egyik legjobb mellúszója az első feladatot már kipipálta: pazar idővel (58.90, a világ idei legjobb eredménye, Ázsia- és országos csúcs) nyert 100 méteren, majd 2:08.00-val első lett 200-on is, így mindkét számban kvalifikálta magát Londonra, ahol Gyurta Dániel lesz az egyik legnagyobb riválisa.

Helyezzük kontextusba a két eredményt: a 2011-es sanghaji világbajnokságon a norvég Alexander Dale Oen nyerte meg a 100 méter mellet, 58.71-es idővel, míg Gyurta Dániel a 200-at, 2:08.41-gyel – a magyar világklasszis tavalyi vb-idejénél ráadásul nem csak Kitadzsima, hanem Tateisi Rjo is jobbat úszott (2:08.17) most kétszázon. Kitadzsimának persze a saját érdekében is csúcsformában kellett lennie, hisz egy gyengébb szerepléssel elbukhatta volna az olimpiai kvalifikációt – ezzel szemben legtöbb riválisa (viszonylag) nyugodtan készülhet.

„Ez brutális volt – értékelt Kitadzsima – Iszonyatosan keményen edzettem, gyötörtem magam, és végül megtettem, amit meg kellett tennem. Most már a felkészülés célja a gyorsulás, a cél az, hogy az olimpián, csúcsformában világrekordokra legyek képes. Biztosan nem lesz könnyű, de ég bennem a tűz, és az olimpia még mindig egy álom. Bármire képes vagyok, hogy elérjem a céljaimat.”

Kitadzsima 29 évesen a legidősebb japán úszóolimpikon lett, egyben hazája úszósportjának első képviselője, aki negyedszer is kivívta a kvalifikációt az ötkarikás játékokra. Ráadásul a tervei szerint a nyáron meglesz a harmadik olimpiai dupla, 2004 és 2008 után ismét két aranyéremmel térhet haza – ehhez persze a riválisainak is lesz egy-két szavuk, és Kitadzsima, valamint a szakmai stáb is pontosan tudja, min kell javítani. Pontosan azon a résztávon, amelyen Gyurta Dániel félelmetes: az utolsó ötvenen.

„Ha bírja azt az utolsó ötvenet is, akkor megnyerheti mind a százat, mind a kétszázat az olimpián. A kulcs a száz: ha aranyérmes lesz, akkor duzzadó önbizalommal vág neki a kétszáznak is. Hihetetlen, hogy ebben a korban még mindig folyamatosan javul. Ráadásul Tateisi is aranyesélyes, hisz kétszázon mindkettejük ideje jobb volt a sanghaji aranyérmet érő eredménynél” – nyilatkozta a japán szövetségi kapitány, Hirai Norimasza.

Kitadzsima elmondta: maga is tisztában van azzal, hogy ha nem sikerül tökéletesen a formaidőzítése Londonra, a fiatalabb riválisok kegyetlenül eltiporják az esélyeit.

„A mostani olimpia egy kicsit más, mint a korábbiak. Athénban az hajtott, hogy semmiképp nem akartam kikapni Brendan Hansentől. 2008-ban tudtam, hogy nyerek. Most viszont minden energiát ki kell facsarnom magamból. Ha nem, a riválisok szétrúgják a hátsómat. Én már huszonkilenc éves vagyok, és a fiatalok nem ismernek kegyelmet, nincs kibúvó.”

A japán bajnokság, egyben válogatóverseny legnagyobb, ünnepelt sztárja egyértelműen Kitadzsima volt, főleg, hogy az utolsó nap eseményeit a helyiek egyszerűen „fekete napként” írták le – vasárnap egy úszó sem szerzett kvótát. A japánok Pekingben harmincöt fős úszócsapattal vettek részt az olimpián, míg most csupán huszonheten mennek.

„Ennél rosszabb napunk nem lehetett volna. Mélyen magunkba kell néznünk, ez csalódás” – kommentálta Hirai kapitány a szereplést.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport

Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson

Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

2024. December 14. 08:18, szombat | Sport

Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC

A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.