Hírek
2014. Szeptember 23. 11:17, kedd |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Hajdú Steve nem tudta kizökkenteni szerepéből Magyar Attilát
Évszázados barátság köti össze Hajdú Stevet és Magyar Attilát. Ahogy ők mondják, még otthon, Debrecenben lettek barátok, ahonnan a karrierük is indult, most pedig együtt készülnek legújabb darabjukra a Fregoli Színházban
A két jó barát minden alkalmat megragad, hogy egy jó poént elsüssön és erre nem egy esetben közönségük is akad.
„A múlt héten a Bambara Hotelbe mentünk, hogy felkészüljünk következő bemutatónkra, - emlékszik Attila – na jó, nem mindenki tanul szerepet a barlangfürdőben úszás közben és nem próbál görög tragédiát a só kamrában és a szénás szaunában, ez igaz, de mi nem vesztegetjük az időnket.”
A hőség a szaunában fölkorbácsolja az indulatokat. Végül Attila és Steve szkanderral döntötték el mikor lesz a bemutató, majd jeget borítottak egymás nyakába.
„Attila nehezen billen ki a munkából, még akkor is a színházban jár, amikor éppen a pihenésé lenne a főszerep. Most a Szerelem oh! című darabra készülünk és azt mondta csak úgy tart velem Felsőtárkányba, ha közben nem felejtünk el próbálni. Bár Gallusz Nikit otthon hagytuk, de mi becsülettel végigvettük a jeleneteinket.” – meséli Steve, aki a szálloda lélekoázisban tudott csak megpihenni, mert ott mindkettejüket elnyomta az álom.
Attila és Steve 10 éve járt Afrikában egy munka kapcsán, most egy újabb közös munkára készülve tértek vissza a magyar „Afrikába”, de ezúttal csak másfél órát utaztak. A kora őszi időjárást kihasználva vetették bele magukat a szálloda kültéri medencéjébe, a napot pedig egy igazi afrikai koktél különlegességgel szerették volna zárni.
„Annyira szomjas voltam, hogy nem bírtam kivárni, hogy elkészüljön a koktélunk. Rögtön magamhoz ragadtam a beachen az óriás üveg limonádét – meséli Steve - Attila pedig azzal fenyegetőzött a szálloda rejtélyparkjában, hogy ha nem talál ki a labirintus városból fél, hogy meg kell, hogy egyen a nap végén. Szóval nálunk így telnek a közös programok immár sok éve!”- mosolyog Hajdú Steve.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.