Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2013. Augusztus 23. 11:14, péntek | Helyi
Forrás: SAKKOM Interaktív online marketing pr ügynökség

Hajdúszoboszló vagy Balatonmáriafürdő lesz az Év Turisztikai Települése?

Hajdúszoboszló vagy Balatonmáriafürdő lesz az Év Turisztikai Települése?

Helyzetjelentés az Év Szállása versenyről

A várható eredmények mellett meglepő fordulatokat is hozott eddig a november közepéig tartó Év Szállása verseny: a települések közötti harcban például Balatonmáriafürdő megelőzte Siófokot. A legtöbb szavazatot gyűjtő 10 településből 9 fürdőváros, megyei szinten pedig a somogyi célpontok a legvonzóbbak az elmúlt két hónap több mint 11 ezer voksa alapján.

Jelenleg Hajdúszoboszló áll az első helyen az Év Turisztikai Települése címért folytatott versengésben, de szorosan követi Balatonmáriafürdő. A Szallas.hu/evszallasa oldalon az elmúlt két hónapban leadott több mint 11 ezer szavazat alapján a Balaton-parti község olyan felkapott célpontokat utasított maga mögé, mint a harmadik helyen álló, de nagy lemaradással küzdő Balatonfüred, vagy a jelenleg csak ötödik helyezett Siófok.

„Valószínűleg a verseny elmúlt két hónapjában a turisták mellett a települések lakói is leadták a szavazataikat, így Balatonmáriafürdő előkelő helyezése többek között lakosainak lelkesedését mutatja. A szavazás azonban november közepéig tart, így a nyaralóknak is lesz még lehetőségük a legjobbak közé juttatni az üdülés céljából felkeresett helyszíneket” – mondta a verseny állásával kapcsolatban Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Népszerűbb a Balaton déli partja

Az eddig leadott voksok alapján a fürdővárosok a legvonzóbbak: a TOP10-be a történelmi nevezetességeikről híres városok közül csak Eger tudott bejutni, míg a tízes listán négy Balaton-parti település is található. Az ország keleti részén Hajdúszoboszló mellett még Gyula és Egerszalók közkedvelt célpont, míg nyugaton Hévíz és Zalakaros a legnépszerűbb, a magyar tenger partját figyelmen kívül hagyva.

A verseny jelenlegi állása alapján egyébként a Balaton déli partját tartják vonzóbbnak a szavazók: a megyei összesítést például fölényesen vezeti Somogy megye, míg Veszprém csak a negyedik helyen áll a megye településeire leadott szavazatok alapján. A legkevesebb voksot eddig Nógrád és Tolna megye települései gyűjtötték.

A települések mellett a szálláshelyek is versenyeznek az Év Szállása címért. „Az eddigi eredmények alapján nem feltétlenül a legnépszerűbb településeken lévő szállások kapják a legtöbb voksot, jelenleg például az egri Imola Hotel Platán rendelkezik a legtöbb szavazattal” – tette hozzá Szigetvári József. A verseny aktuális állása szerint a négy- és ötcsillagos hotelek között a sümegi Hotel Kapitány, a háromcsillagos szállodák körében pedig a zalakarosi Hunguest Hotel Freya vezet. Az apartmanok és vendégházak esetében eddig a sárospataki Braun Vendégház kapta a legtöbb szavazatot, míg a panziók kategóriájában a cserkeszőlői Royal Panzió bizonyult a legnépszerűbbnek.

Az Év Turisztikai Települése – TOP10 település

1. Hajdúszoboszló
2. Balatonmáriafürdő
3. Balatonfüred
4. Eger
5. Siófok
6. Hévíz
7. Gyula
8. Zalakaros
9. Egerszalók
10. Balatonlelle

TOP3 – 4-5 csillagos szállodák

1. Hotel Kapitány Sümeg
2. Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó
3. Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár

TOP3 – 3 csillagos szállodák

1. Hunguest Hotel Freya Zalakaros
2. Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
3. Hotel Eger & Park

TOP3 – szállodák 3 csillag alatt, vagy csillag nélkül

1. Imola Hotel Platán Eger
2. Piramis Hotel Gárdony
3. Fenyves Rooms Üdülőház Hajdúszoboszló

TOP3 – Apartman, vendégház, hostel, diákszálló

1. Braun Vendégház Sárospatak
2. Brigitte Vendégház Bük
3. Kékpárkány Vendégház Rátka

TOP3 – Panzió

1. Royal Panzió Cserkeszőlő
2. Boglárka Panzió Étterem és Apartmanházak Mezőkövesd
3. Pelso Panzió Balatonmáriafürdő

Kapcsolódó webcím:
www.szallas.hu/evszallasa/

Címkék: szállás

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!