Hírek
2013. Június 21. 10:49, péntek |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Halálhoz vezetett a családi tragédia
A 42 éves férfi mellkason szúrta 52 éves élettársát, majd önmagával is végzett levéli otthonukban.
A Mosonmagyaróvári Rendőrség ügyeletét 2013. június 19-én a késő délutáni órákban értesítette az egyik hozzátartozó arról, hogy levéli családi házukban az 52 éves Cs. Istvánnét és 42 éves élettársát H. Jánost, holtan találta.
Az elsődleges orvosi vélemény az élettársak erőszakos halálát állapította meg.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt kezdte meg a nyomozást.
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés alapján a nyomozók megállapították, hogy a 42 éves férfi a bejelentés előtt mintegy két nappal korábban ölte meg az asszonyt, majd egy nap elteltével, önmagával is végzett.
Az élettársak között rendszeresek voltak a tettlegességig fajuló veszekedések, és emiatt gyakoriak a rendőri intézkedések.
Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy a nő halálát mellkasi szúrás okozta.
A rendőrség eddigi adatai alapján kizárja, hogy a bűncselekmény elkövetésében harmadik személy közreműködött volna.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.