Hírek
2016. November 23. 11:32, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti
Hamis tanúzásra akart rávenni fiatalkorúakat egy díler
Vádat emeltek egy szentesi férfi ellen, aki fenyegetéssel hamis tanúvallomásra akart rávenni fiatalkorúakat, miután kábító hatású anyagot adott el nekik - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletével, valamint hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a férfival szemben azért indult eljárás, mert kábítószernek nem minősülő, azonban kábító hatású szert adott el kiskorúaknak. A vádlott 2015. augusztus 22-én találkozott az egyik vásárlóval. A beszélgetés során azt kérte tőle, hogy a bűnügyben tegyen valótlan tanúvallomást, állítsa azt, az anyagot nem tőle vásárolta, hanem azt közösen vették, és ezelőtt közölte, hogy már betöltötte a tizennyolcadik életévét. A tanút azzal fenyegette, hogy ha nem tesz hamis vallomást, akkor megveri. A fiatal a történtek miatt feljelentést tett a vádlottal szemben.
A férfi ugyanezen a napon találkozott az ügy másik, kiskorú tanújával is. Arról próbálta meggyőzni, hogy ha kihallgatják, vallja azt, hogy nem is ismeri őt. A kiskorú tanú a vádlott kérése ellenére nem tett hamis tanúvallomást.
Mivel a vádlott a bűncselekményt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, az ügyészség vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült