Hírek
2016. November 02. 08:34, szerda |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
Hat belvárosis csapat a Bolyai matematika csapatverseny eredményhirdetésén
A Belvárosiból 6 csapatot hívtak meg a Bolyai matematika csapatverseny ünnepélyes eredményhirdetésére.
A 2016/2017. tanévben a versenyt egész Magyarország, valamint Kovászna, Hargita, Bihar és Kolozs megye területén hirdették meg, immáron a rendezvénynek 50 000-nél több résztvevője van.
A verseny célja: segíteni a diákokat azon képességeik fejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. A feladatok megoldása közben lehetőségük nyílik arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.
A verseny egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően ebben a tanévben iskolánkból 17 csapat nevezett. A következő hat csapat vett részt a megyei döntő ünnepélyes eredményhirdetésén:
3. évfolyam: megyei 1. helyezés: Négyesfogat
Kertész Gábor, Nagy Marcell, Nyári Patrik, Rácz Róbert,
Felkészítő: Somfalvi Eszter
4. évfolyam: megyei 1. helyezés: Észbontók
Bakonyi Fanni, Lakatos Lukács, Szabó Gréta, Virág Erika,
Felkészítő: Kraussné Papp Éva
6. évfolyam: megyei 4. helyezés: Észdobozok
Csuti Patrícia, Takács Kata, Berta Balázs, Szabó Zalán
Felkészítő: Dr. Ribáné Fülöp Erika
8. évfolyam: megyei 3. helyezés: Overwatch
Németh Péter, Nagy Bálint, Kübler Ákos, Balogh Bence
Felkészítő: Markovits Edit
8. évfolyam megyei 4. helyezés: Lágyagyúak
Müller Csongor, Gulyás Ármin, Szabó Bence Bálint, Perei Fedor
Felkészítő: Markovits Edit
8. évfolyam megyei 5. helyezés: Pityu és a csajok
Balaskó Anna, Kertész Kitti, Nyitrai Réka, Jágri István
Felkészítő: Markovits Edit
A 3. és 4. évfolyamos csapatok első helyükkel meghívót kaptak a november 19-én Budapesten rendezendő országos döntőre. Eredményes felkészülést kívánunk a diákoknak és tanáraiknak!
A felkészítő tanárok közötti versenyben idén is a megyében egyedül a mi iskolánk „matekosai”vállalták a megmérettetést. Országosan az előkelő 11. helyet szerezte a meg Matek Matrónák csapata, melynek tagjai: Markovits Edit, Ribáné Fülöp Erika, Támpa-Hella Ildikó, Kollár Tamásné.
Az ünnepélyes eredményhirdetés utolsó részében átadták a Tanári fődíjat, melyet minden évben a legtöbb csapatot eredményesen felkészítő tanár kap. Ebben a tanévben ezt az elismerést iskolánk egyik nevelője, a matematika népszerűsítésének elkötelezett híve, Markovits Edit érdemelte ki.
Markovits Edit tanárnő már 7. éve indul diákjaival ezen a versenyen. Minden évben egy vagy két csapata a megyei első 6 helyezett között szerepel. Idén három csapata jutott el a megyei ranglista 3. 4. és 5. helyére. A díjátadó ünnepségen a díjak átadására a versenyszervezők mindig olyan pedagógust kérnek fel, aki eredményesen versenyeztet. Abban az örömben lehetett része a dombóvári versenyzőknek, hogy a negyedik évfolyamosok Markovits Edit tanárnő kezéből vehették át az első díjat.
Az idei verseny másik nagy nyertese Kraussné Papp Éva tanító néni volt, aki szintén évek óta eredményesen készíti fel csapatait a Bolyai matematikaversenyekre. Ahányszor nevezett tanulóival, mindig akadt megyei 1-6. helyezést elért csapata. Most adatott meg neki a nagy lehetőség, hogy pedagógus pályája végén az országos döntőig kísérheti diákjait.
Eredményes versenyzést és sok sikert kívánunk mindkét döntőbe jutott belvárosis csapatnak és a tanító néniknek.
Ribáné Fülöp Erika
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!