Hírek
2013. December 30. 05:00, hétfő |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Horror! Felgyújtotta magát a taxis, amiért megbüntette a rendőr
A riksa rossz helyen parkolt, a rendőr pedig hajlíthatatlannak bizonyult.
Guo Hung, a 43 éves kínai riksás tiltott helyen találta leállítani járművét, Észak-Kína egyik tartományában. A köz szemfüles őre azon nyomban közbelépett, és pénzbírságra ítélte a taxist, aki erre kiugrott járművéből, és eleinte csak kiabálás révén próbálta jobb belátásra téríteni a rendőrt, ám nem sok sikerrel.
Amikor Hung ráébredt, hogy ekként nem éri el célját, zsarolni kezdte a közeget. Jelesül azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben nem tépi össze a csekket, ő felgyújtja magát. Hsin Ch'in, a rendőr természetesen nem engedett, mire Hung csakugyan felgyújtotta magát, de ezzel még nem érte be. Közben ugyanis megragadta a rendőr karját, láthatóan minden igyekezetével próbálta őt magával húzkodni a túlvilágra.
A rendőr később a helyi tévének így nyilatkozott:
- Félelmetes volt! Próbált utánam nyúlni, miután kiszabadultam, de nem látott, mert égett az arca. Én meg csak futottam, és futottam, még csak vissza sem néztem.
A 43 éves Guo Huang elszenesedett, megfeketedett holtteste aztán ott feküdt az út szélén, a járókelők nagy ijedtségére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 07:59, szerda | Bulvár
A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
2025. Január 07. 08:07, kedd | Bulvár
Párizs 2024 - Sorjáznak a panaszok az érmek minőségének romlása miatt
Egyre több panaszos bejelentés érkezik a tavalyi nyári olimpia érmeseitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz és a párizsi ötkarikás játékok szervezőihez a kapott medálok minőségének romlása miatt.
2025. Január 06. 07:52, hétfő | Bulvár
Gyökeres Viktor a világfutball 2024-es gólkirálya
A magyar felmenőkkel rendelkező svéd Viktor Gyökeres lett a világ legeredményesebb labdarúgója 2024-ben az IFFHS kimutatása szerint. A legjobbak listájára felfért Varga Barnabás is.
2025. Január 05. 09:15, vasárnap | Bulvár
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb embere, egy japán asszony
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó; az asszony haláláról az NHK japán közszolgálati televízió adott hírt szombaton.