Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Július 03. 18:53, hétfő | Sport
Forrás: mti

Hosszú Katinka a MOL Csapat tagja lett

Hosszú Katinka a MOL Csapat tagja lett

Hosszú Katinka hétfőn csatlakozott a MOL Csapathoz, így a háromszoros olimpiai bajnok úszót a jövőben a MOL-csoport támogatja.

A megállapodás alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a két fél közötti együttműködés alapját az olyan közös értékek adják, mint a professzionalizmus és a kemény munkába vetett hit.

Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a cég minden országban, ahol jelen van, kiemelt figyelmet fordít a helyi közösségek támogatására, sportszponzorációs programjainak középpontjában pedig az olyan kiemelkedő versenyzők állnak, akik példaképül szolgálhatnak. Az együttműködések minden esetben a közös értékeken és a hasonló világszemléleten alapulnak - tette hozzá.

Hosszú Katinkáról azt mondta, minden nap bizonyítja, hogy kitartással és kemény munkával a világ legjobbjává lehet válni. Megszemélyesít minden olyan értéket, amelyet a MOL is magáénak vall - jelentette ki.

"Örülök, hogy végre ennek a csapatnak a tagja vagyok" - mondta az ötszörös nagymedencés világbajnok. Hozzátette, hogy csapatával mindig alaposan megfontolják, mihez adják a nevüket, de a MOL esetében ez nem volt kérdés, mivel ideológiájuk hasonló: "a kemény munka mindig kifizetődik".

Hernádi Zsolt azt is többször hangsúlyozta, hogy kifejezetten imponálónak tartja, ha valaki a jobbítás érdekében vállalja a konfliktusokat, és bátran konfrontálódik, ahogy Hosszú teszi. Szavai szerint ez a hozzáállás a "MOL DNS-ben" van.

Az úszónő ehhez kapcsolódva, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetséggel, a FINA-val szembeni kritikájáról és harcáról azt mondta, hogy nyílt levelét azért most fogalmazta meg, mert a világkupát érintő szabályok most jelentek meg. Megjegyezte, hogy a legtöbben kerülik a konfliktust, inkább elfutnak előle, de hisz abban, hogy a mostani konfrontáció a későbbiekben pozitív változásokat hoz majd. A közte és a FINA közötti feszültség ugyanakkor állítása szerint nem lesz rá hatással a budapesti vizes világbajnokságon, mert profiként ki tudja zárni azt.



Kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy a nyílt levele után meglepően sok úszó reagált és vette fel vele a kapcsolatot. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy csak azért, mert ő volt az első, aki felemelte szavát, az még nem jelenti azt, hogy ő akarná meghatározni, milyen formában tiltakozzanak és mi legyen a következő lépés. Szerinte az a lényeg, hogy az úszók jöjjenek össze és beszéljék meg, mit kell tenni.

Pásztory Dóra paralimpiai bajnok nyílt levélben megfogalmazott kritikájával kapcsolatban azt mondta, meglepte Pásztory lépése, ő szívesen leült volna vele beszélgetni. Ugyanakkor a kritikákra, az őt illető negatív véleményekre mindig figyel, és ezek plusz energiával töltik fel, amit a medencében tud hasznosítani - árulta el.

Az együttműködés apropóján jótékonysági akciót indított a MOL, amelyben Hosszú Katinka is részt vesz. A cégcsoport első körben 1 millió forinttal támogatja a Gézengúz Alapítvány beteg gyerekeken segítő hydroterápiás módszerét. Az úszónő Rióban használt és ajándékként átadott, dedikált úszósapkájának fotóját a vállalat megosztja közösségi oldalán, s ha ez eléri az 25 000 kedvelést (lájk), akkor a MOL megháromszorozza az alapítványnak nyújtott támogatást.

Címkék: úszó, Hosszú Katinka, mol

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.