Dombóvár és szülőhelye, „A gyógyító rózsák falujáNAK” díszpolgára, a Maecenas-díjas Széles Lajos alkotása a szellemi hagyatékát ápolók reménye szerint majd a hungarikumok, a Magyar Értéktár és Szellemi Örökség körét gyarapíthatja.

A „gyógyító borbély” emlékkiállítása 2012. február 29-ig még látogatható a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben. Nyitva: naponta 9 és 17 óra között, illetve más alkalommal előzetes bejelentkezéssel a 20/286-79-59-es telefonszámon vagy a muzeum.dombovar@gmail.com elektronikus levelezőn.

Fotók: a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény archívuma. Kérjük, gördítsen tovább!

Önéletrajzi ismertető Széles Lajos unokahúga, Pál Roxána tollából

A gyógyító borbélyként ismert feltaláló 1897. augusztus 3-án a Tolna megyei Nak községben, egy parasztcsalád harmadik fiaként látta meg a napvilágot. 17 évesen bátyja helyett harcolt az első világháborúban, több katonai kitüntetést is kapott. Mivel soha nem vágyott a paraszti életre, s mindig hajtotta a kíváncsiság, nem volt maradása falujában.

Leszerelését követően Budapesten a Helyőrségi Kórházban, majd egy fodrászüzletben Dombóváron dolgozott, és 1923-ban itt vette feleségül Kovács Teréziát.

A kezdődő világválság előtt feleségével együtt Dél-Amerikába emigrált. Több országot megjárt, végül 1929-ben Uruguayban telepedett le és egy borbélyüzletet nyitott. Az üzletben kis labort hozott létre, ahol kezdetben gyógynövényekből krémeket és parfümöket készített. Eközben megszervezte a latin-amerikai ország borbély szakszervezetét, majd annak elnökének is megválasztották, így sok befolyásos barátot és vagyont szerzett.

1957 fordulópontot jelentett életében: két barátja balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor kezdte el a kísérleteket, fejébe vette, hogy megtalálja a gyógymódot. 1962-re már tökéletes volt az „Anti-quema”/égés ellen/ receptje.

Ideje volt hazatérni, - ahogyan akarta: szeretett magyarjainak kell adnia a „csodaszert”

Így 1964-ben újra útra kelt, de már nem új hazát, hanem a régit célozta meg. Ismét falujában, Nakon telepedett le. A környéken, ahogy a kis falvakban, szájról szájra terjedt a hír: égési sérüléseket gyógyít egy furcsa „amerikás”! 1966-tól a falu orvosa, dr. Klapka János is dokumentálta a sérültek gyógyulásait. Szerével több egészségügyi intézményben is próbálkozott, de csukott ajtókat talált. Az „illetékesek” közül sokan kuruzslónak titulálták és meg sem mutathatta a szerét, mert azt „elavult módszernek” tartották. Ő viszont nem adta fel, tovább gyógyított, és segítő kezekre is talált!

Szegvári Katalin televíziós újságíró riportot készített vele a gyógyításokról és a szerről.
1978 májusában Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című televíziós műsorában végre az egész ország felfigyelt a zöld üveges gyógyító borbélyra. Felkavarták az álló vizet.

A gyógyulni vágyók pedig egyre csak özönlöttek hozzá. Mert a szer bizonyítottan használt! Kisebb fokú égéseknél elég volt egy-két fújás s a fájdalom megszűnt, néhány nap után pedig már semmi nem látszott. De ugyanez volt a helyzet a súlyos égési sérüléseknél is, a néhány napos kezelés végére jelentősen enyhültek a fájdalmak és hegedtek, múltak a sebek.

A médiában történt bemutatás után, 1978-ban az INTERAG - dr. Hermann Imre közbenjárásával - megvásárolta a receptúrát. A Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben megkezdődött, először az Irix, majd a Naksol gyártása. (Maga a név így állt össze: Nak, a kis tolnai falu és a spanyol "sol"= Nap szó összetétele, illetve amely még a sulutio /oldat/ rövidítése is.)

25 évnyi kálvária és harc után végre sikerült: 1988-ban Magyarországon is törzskönyvezték a Naksolt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 1983 és 1987 között már sok más országban, így például Mexikóban és a Szovjetunióban is törzskönyvezték.

Gyógyító oldatának árából lakást vásárolt Dombóváron. 1988-ban Mezei András megírta a Naksol regényét „Mindenki megégetheti magát” címmel. Még abban az évben Maecenas-díjjal tüntették ki. 1991-ben pedig Pro Oppido Dombóvár kitüntetésben részesítette a tolnai kisváros, nem sokkal később a „Gyógyító rózsák faluja”, Nak fogadta díszpolgárrá. Majdnem halála napjáig, 1992. január 18-áig jártak hozzá a gyógyulni vágyó emberek. A dombóvári városi temetőben, felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

Széles Lajos - bár már nincs közöttünk, hogy gyógyítson, vagy újabb „csodaszert” találjon fel - szelleme és találmánya tovább él. Szakmai hagyatékát a pécsváradi székhelyű PannonPharma Kft. gondozza és fejleszti. Emlékkiállítása töretlenül népszerű, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben megtekinthető február 29-ig.

www.muzeumdombovar.fw.hu - Pál Roxána, Dombóvár - roxy19@freemail.hu