Hírek
2017. Május 30. 08:22, kedd |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Idén is lesz >Hat vár hat rád< túra
Idén is három önkormányzat összefogásában szervezik meg a tavalyielőtti évben, hagyományteremtő céllal indított Hat vár hat rád elnevezésű rendezvényt.
Dombóvár Város Önkormányzata és Tinódi Házzal közösen 2017. június 24-én immár 3. alkalommal Hat vár hat rád címmel ismét egész napos regionális programot szervez, melynek részleteiről Szabó Loránd tartott sajtótájékoztatót, illetve írt alá együttműködési megállapodást az érintett partnerekkel, azaz Jágónak és Döbrököz polgármestereiével a városházán május 25-én.
Idén is három önkormányzat összefogásában szervezik meg a tavalyielőtti évben, hagyományteremtő céllal indított „Hat vár hat rád” elnevezésű rendezvényt. A program első felében egy 32 kilométer hosszú kalandtúra során ismerhetik meg a résztvevők a Dombóvár környékén található 6 vár romját, illetve rekonstruált épületét. A sajtótájékoztatón bemutatták a rendezvény promóciós video anyagát is.
A túrázók természetes környezetben, közúttól távol eső úton haladnak majd végig Döbrököztől indulva, Kaposszekcső és Jágónak közigazgatási határait érintve. (Werbőczy vár /Döbrököz/- Szarvasdi várrom- Leányvár /Kaposszekcső/-Dáró vár /Jágónak/-Gólyavár /Dombóvár/ - Lakótorony /Szigeterdő/) A hosszú gyaloglás során az igazi élményt a váraknál és az ügyességi állomásoknál lévő középkori életmód jellegzetességeit tükröző feladatok szolgáltatják. Az esemény egyedülálló ismeretszerzési, illetve tanulási lehetőség is, ugyanis rengeteg hasznos természeti és történelmi információval is gazdagodhatnak a résztvevők a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.
Az útvonal két helyszínen módosult, Gunarasnál az útvonal átmegy a fürdőterületen is, hogy az ott pihenő vendégek is megcsodálhassák, mennyi „hős” van, aki teljesíti a távot. Másrészt a szőlőhegyi tető után is változás lesz, hiszen eddig a szántóföld mentén gyalogoltak, idén most az útvonal le a völgybe vezet majd, így közelítik meg Dáró várát. Itt kötélen kell majd felhúzni magukat a túrázóknak és ugyanúgy visszafelé. A szervezők gondoltak azokra is, akik ezt nem tudják teljesíteni, azok az eredeti útvonalat is választhatják.
A Hábi csatorna, ami a legizgalmasabb és újfajta állomás lesz a túrának, itt egy csúszka pálya fogadja a túrázókat, ami azt jelenti, a patak felett 5-6 méter magasságban át kell csúszniuk a túloldalra.
A Szigeterdőben a programok 14:30-tól kezdődnek, ahol újdonság is lesz. Gábor Sándor cukrászmester közreműködésével Rákóczi-túrós élőben címmel a sütemény elkészítésének folyamatát láthatják az érdeklődők. Zászlóforgatók, reneszánsz tánc és zene is lesz, továbbá eljátsszák Tinódi megsebesülését, amit idén most óriásbábokkal mutatnak majd be.
17 órakor kezdődik a csata, idén Mátyás időszakához kapcsolódik az esemény, az előadásban megmutatják Mátyás adókivető arcát, hiszen a középpontba az angol zsoldosok kapnak szerepet, akik nem kapják meg időben a járandóságukat, ezzel kialakul a konfliktushelyzet.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a múlt, e naphoz köthető két sajnálatos, Dombóvár és kistérségét érintő eseményről is megemlékezést tartanak a rendezvény keretében. Az 1944. június 30-i, dombóvári vasútállomást ért bombázás áldozatairól a túra Kapos menti szakaszán, a holokauszt áldozatairól pedig a Kaposszekcső területén fekvő zsidó temetőben emlékeznek majd meg a túrázók.
A kalandtúra utolsó állomásán, a Szigeterdőben színes és tartalmas korhű programok várják egész délután az érdeklődőket. Gyerekbábszínház, táncház és középkori zene, harci játék, óriásbábos utcaszínház is növeli majd a nap színvonalát. A mozgás, illetve a kulturális és gasztronómiai élményeken túl kézműves vásár is várja majd a megjelenteket.
A felejthetetlen napot, amelyet a Szép Ernő színház előadásában Gárdonyi Géza Egri Csillagok című musicalje zárja 19 órától kezdődik a Szuhay Sportcentrumban. A belépődíj jelképes 500 Ft. lesz.
A programokról és a részvételhez szükséges információkról a folyamatosan frissülő www.hatvarhatrad.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!