Hírek
2012. December 01. 18:21, szombat |
Sport
Forrás: InfoVáros | - Hajósi Miklós -
Ifjú reménység, a Magyar Amatőr autósportban
Beszélgetés a 15 éves Bognár Martin autóversenyzővel.
Kedves Martin!
- Megtörtént életed első nagy Rallysprintje a hétvégén, Tatabánya környékén!
Mesélj az ott történtekről. A Szervizparkról, Pályabejárásról magáról a versenyről.
Igen, 17-én elindulhattam életem második Rallysprint versenyén, Tatabányán.
Szombaton már korán reggel már ott voltunk a csapattal Tatabányán, és egyből szereléssel kezdtünk, hiszen a megrendelt hátsó féktárcsa nem érkezett meg az ígért időpontra, azért még szombaton hajnalban kellett elmennünk a határ mellé.
A kötelező adminisztráció után elindultunk a pályabejárásra, ahol Hajóka és navigátorom Krisztián segítségével felírtuk a "nyerő" itinert, majd ez alapján 3-szor tempósabban is megtettük a pályát személyautóval, figyelve az apró részletekre, buktatókra, veszélyzónákra.
Szombaton, az első sprinten minden rendben volt, sikeresen visszaértünk a szervizparkba. 7:08:7 időt mentünk, melyet úgy éreztünk, még tudunk csökkenteni bőven.
A második gyors viszont már sötétben zajlott. Meglehetősen zavart, hogy helyenként korom sötét útszakaszokat közvilágítással ellátott részek követtek, illetve az útszélén kamerázó, vakuzó tudósítók sem könnyítették meg a látást. A pálya utolsó lassítójában már fáradt is voltam, alig vártam, hogy a kör végére érjek, így kapkodásom miatt rámentem egy az egyik bójaként kirakott teherautó gumira, az autó erősen az oldalára billent, majd talpra állt. A csattanás miatt a pálya szélén megálltunk és kiszállva ellenőriztük, hogy milyen sérülést szenvedtünk. Szemre nem látszott semmi, így visszaülve érvényes kört futottunk, bár az időnkön erősen meglátszott a baleset 9:46:1. Ahogy visszaértünk a szervizparkba szétbontottuk a jobb első futóművet, ekkor szembesültünk a sérülés mértékével. Kiderült, hogy a kormányösszekötő és a lengőkar is csúnyán elgörbült, megtekeredett. A csapat egységes erővel állt neki kiigazítani az alkatrészeket, mindenkinek akadt valami, amit foghatott, tarthatott. Legfőbb szerszám a nagykalapács volt. Mint az utolsó körben, illetve az itthoni szervízeléskor kiderült a motortartó bak is leszakadt.
A hosszú és dolgos nap után késő esete tértünk nyugovóra szállásunkon, hogy a hajnali ébresztő után vasárnap újult erővel és valamelyest pihenten indulhassunk neki ismét a feladatnak.
Sajnos a vasárnapi futamokon sem állt mellénk a szerencse. Vasárnap reggel szitáló esőre ébredtünk, ami ugyan az első rajtig elállt és a pálya kezdett felszáradni a versenyzők után, de a gumi választás mindenkinél nagy problémát okozott. A reggeli első sprint végén a sérült motortartó bak lelőtte a turbó csövet, de még beértünk a célba. A csapat szervizelése hatásos volt, hiszen sikerült javítani az időn és 6:58:3-as kört futottunk. Az utolsó gyorson a turbó cső újból leugrott a helyéről most azonban már a célba nem értünk be a pálya felénél fel kellett adnunk a versenyt. Ezzel összesített eredményünk és besorolásunk nem lett a versenyen. Az eredményeket és a körök után visszatérő versenyzőket nézve szembesültünk vele, hogy nem csak nálunk akadtak technikai gondok. 90 indulóból 60an teljesítették érvényesen mind a 4 kört. Kemény volt a pálya és a körülmények is.
A kiesés ellenére nem értékelem teljesen negatívnak a versenyt, sőt sok új tapasztalatra tettem szert a Rally-val kapcsolatosan, ismerkedhettem a fehéraszfaltos pályán való vezetéstechnikával, ill. az itiner írás rejtelmeibe is mélyre -hatóan bevezetésre kerültünk. Tartalmas, jó verseny volt.
- Hallom indultál hétvégén Zalakaroson is!
Igen, neveztünk a 2012. november 24-25-i zalakarosi autós élménynapra, mely a tervek szerint egy sötétedés utáni prológból és egy vasárnapi 40 km-es sprint részből állt volna. Sajnos az utolsó pillanatban derült ki, hogy engedélyek nélkül csak a szombat esti szlalom rész tartható meg. A prológ egy nagyon jó hangulatú, ténylegesen élményautózás volt minden részt vevő részére, így nekem is. Különféle technikákkal, beállításokkal kísérleteztünk. A pálya széléről a csapattársak elmondása szerint már látható volt, hogy jó eredményt értem el. Az eredményhirdetésnél azonban mégis kellemes meglepetés volt átvenni az összesített első helyért járó oklevelet.
A szezon ezzel a versennyel ért véget, hiszen a továbbiakban megrendezésre kerülők (pl. Mikulás Rallye) számomra még elérhetetlenek fiatal korom miatt. Igyekszünk a telet jól felhasználni, a versenyautómat formába hozni. Nagy erőkkel készülünk az újonnan megalakult egyesületünk bemutatkozó rendezvényére, melyre ezúton is szeretettel hívok és várok mindent autósporttal foglalkozó versenyzőt, nézőt, érdeklődőt. Az időpontról és helyszínről a későbbiekben pontos tájékoztatást fogunk adni.
Ezúton köszönöm meg Fodor Krisztiánnak, és Füredi Andrásnak, hogy indulhattam a versenyen!
Köszönet a támogatóinknak!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.