Hírek
2020. Április 07. 06:33, kedd |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Intenzív osztályra került a koronavírus-fertőzött brit kormányfő

Intenzív osztályon kezelik Boris Johnson brit miniszterelnököt, akit az új koronavírus okozta betegség miatt szállítottak kórházba.
A Downing Street hétfő este közölte, hogy Johnson állapota romlott, de jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre.
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson kérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a miniszterelnöki feladatok ellátását.
Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.
A kormányfőt azonban vasárnap este a londoni St. Thomas kórházba szállították, miután betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.
A Downing Street szóvivője még hétfő délután is azt hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba orvosának tanácsára.
Napközben Boris Johnson maga is azt tudatta a Twitteren közzétett üzenetében, hogy jó hangulatban van, dolgozik, és folyamatosan tartja a kapcsolatot kormányának és stábjának tagjaival.
A kormányfői hivatal illetékesének esti beszámolója szerint azonban a miniszterelnök állapota romlott, és az őt kezelő orvosi stáb javaslatára intenzív osztályra vitték át.
A Downing Street szóvivője szerint jóllehet Johnson jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre, abból a meggondolásból vitték át az intenzív osztályra, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.
Hozzátette: Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül.
A jelenlegi brit kormányban nincs miniszterelnök-helyettesi tisztség, de Dominic Raab az "első miniszter" - First Secretary of State - címet is viseli. Ez azt jelenti, hogy rangban az összes többi kabinettag felett áll, és így gyakorlatilag Boris Johnson után a brit kormány második legmagasabb rangú tagja.
Raab hétfő este a BBC televíziónak adott rövid nyilatkozatában megerősítette: Johnson személyesen kérte meg, hogy vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.
A külügyminiszter elmondta: a kormány folytatja munkáját, a miniszterelnök biztos kezekben van, ragyogó orvosi stáb kezeli, és a kormányzati munka továbbra is a koronavírus okozta járvány leküzdésére összpontosul.
Hozzátette: a kormány "hihetetlenül erős csapatszellemmel áthatva" sorakozik fel a miniszterelnök mögött és mindent megtesz Boris Johnson utasításainak végrehajtására.
Hétfő este a brit politikai pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek.
Jókívánságait fejezte ki Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt újonnan megválasztott vezetője és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is, akinek egyébként folyamatosan éles vitái vannak Johnsonnal a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) és a skót kormány által szorgalmazott újabb függetlenségi népszavazás kiírása ügyében.
Sturgeon a Twitteren közzétett üzenetében közölte: az ő és a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) gondolatai most a brit miniszterelnökkel és családjával vannak. "Reméljük és kívánjuk gyors felépülését" - írta a skót miniszterelnök.
Carrie Symonds, Boris Johnson várandós élettársa a hétvégén, ugyancsak a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.
Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul.
Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds - akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett - várandós, és a pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.