Hírek
2016. Február 24. 11:33, szerda | Sport
Irány az ERC 2016-ban is!
2016-ban magyar színekben ismét az ERC-t választja Várkonyi Szabolcs, ezúttal Csányi Botond navigálásával. Az autó marad a már bevált Peugeot 208 R2, azonban idén az is itthonról, a Takács Motorsport által felkészítve.
A program még képlékeny, egyelőre biztosan részt vesznek a 40. Rallye Islas Canariason és a Circuit of Ireland Rallye-n, a folytatást az ezeken elért eredményektől teszik függővé, de az is előfordulhat, hogy bekapcsolódnak pár verseny erejéig a Mitropa Kupa küzdelmekbe.
Az első verseny tehát a Kanári-szigeteken lesz, ami komoly logisztikát, szervezést igényel, bár a rendező idén komoly támogatást nyújt ebben. A csapatnak igazán hosszú lesz a verseny, egy nyaralással egybekötött kirándulás lesz, ugyanis a kompindulásoknak „hála”, majd 2 hetet kell a szigeten tölteniük. Az idő várhatólag késő tavaszi, kora nyári lesz, bár az elmúlt héten 20 centiméter hó esett a sziget 1500 méter feletti részein, reméljük, a versenyen nem találkozunk vele, hiszen csak közepes és kemény gumiabroncsok állnak majd a rendelkezésünkre.
Várkonyi Szabolcs: Már nagyon régóta szerettem volna elindulni ezen a versenyen, most a támogatóknak hála, ez is létrejött. A pályákról annyit tudok, hogy kiváló minőségű, széles, nálunk nem megszokott tapadású aszfalt utak, ami talán fekszik nekem és az autónak is. A hét végén Tökölön készültünk egy teszttel, az autó a lehető legkeményebb rugókat és stabilizátorokat kapta, jól viselkedett még a kicsit rosszabb aszfalton, lényegesen hidegebb időben is, remélem azért kint melegebb lesz a szombati 10 foknál, bár mivel sokszor megyünk majd 1000 méter feletti helyeken, ott is előfordulhat ez a hőmérséklet. Szerencsére családom nagyobbik fele is velem tart, az iskolásokat kivéve, így nem kell szenvednem a hiányuktól, nekem ez sokat jelent! Botonddal már versenyeztem nem is egyszer, jól tudunk együtt dolgozni, így ez nem lehet akadálya egy jó eredménynek. Bár ez nem szerepel a Junior ERC naptárában, a helyiekkel kiegészülve sok induló várható, sőt, ahogy tudom, elég népes magyar indulóval lehet számolni minden kategóriában.
Csányi Botond: Új év, új tervek. A 2016-os évadot magyar színekben és magyar csapattal teljesítjük ugyan, de külföldi bajnokságot céloztunk meg. Többek között négy ERC futamon szeretnénk indulni, mégpedig a Kanári szigeteken, Írországban, a Belga Ypres Rallyn, valamint a Lengyel EB futam szerepel a terveink között. Az autó a tavalyi évhez hasonlóan egy Peugeot 208 R2 lesz, amelyet a Takács Motorsport fog számunkra felkészíteni. Márciusban kezdetét veszi a szezon a Rally Islas Canariassal. 1500-1600 méter magasan fogunk autózni festői körülmények között.
Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút-Komplet, Droidx, ZFW Hortiservice, Airvent, Di-fer, Carwax,Villumen
Fotók: Makai Gergő, Hajósi Miklós
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.