Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2011. Augusztus 06. 07:45, szombat | Sport
Forrás: HírTV

Új sportot űz Kokó

Új sportot űz Kokó

A köztudatban az él, hogy a golfozás a gazdagok sportja, ma már elérhető bármely réteg számára, és egyre népszerűbbé válik Magyarországon.

A golfot Magyarországon 1902-ben mutatta be Andrássy Géza gróf a fővárosi lóversenypályán. Az első pálya Tátralomnicon épült, az első versenyt is itt rendezték meg 1909-ben. Magyarország 1926–1936 között meghatározó szerepet játszott Európa golféletében. A második világháború azonban a hazai golfra is negatív hatást gyakorolt, emellett politikai okok miatt 1952 és 1974 között nemkívánatos sporttá vált. Dr. Gáti Ferenc agrármérnök külföldi kiküldetéséből visszatérve, 1976-ban kezdte el újjászervezni a hazai golféletet, és elindította a kisoroszi pálya építését. A lemaradásunk még máig érzékelhető: míg Bécs körzetében legalább 30 pálya van, addig Magyarországon összesen 12, ebből nyolc 18 lyukú és négy 9 lyukú.

Scridon Erika 2002-ben lett a budapesti gyakorló golfpálya vezetője. Eleinte ott ült a pályán három oktatóval, és várták a játékosokat, akik csak nem akartak érkezni. Körülbelül öt éve kezdett fellendülni ez a sport. Azóta csapatépítéseket, születésnapokat és esküvőket is tartanak a golfpályákon. Scridon Erika az MNO-nak elmondta: ahhoz, hogy a játékosok pályára lépjenek, először a gyakorlópályán, oktató segítségével meg kell tanulniuk golfozni. Ez legalább kétszer 10 órát vesz igénybe. Ezután következik az elméleti vizsga. Meg kell tanulniuk a játékosoknak az etikettet is, vagyis azt, hogy hogyan kell viselkedni a pályán, milyen ruhát kell felvenni és hogy tilos csalni, hazudni. Régen sok üzletember a pályán kötött üzletet, mert aki ott csalt, az a vállalkozásában is hamis kártyákkal játszott. A magyar emberek fejében a golf úgy él, mint a gazdagok sportja, de nem kerül többe, mint akár a lovaglás, a síelés vagy a vadászat – mondta el a pálya vezetője. Hozzátette: az orvosok szerint a rendszeres golfozás öt évvel is meghosszabbíthatja az életet. Erika példaként Lóri bácsit említette, aki fiatalon kezdett golfozni, és 97 éves koráig kijárt hozzájuk a pályára.

Csaba a 90-es évek elején ismerkedett meg a golffal, amikor szüleivel Horvátországban nyaraltak. Látva fiuk lelkesedését, kivitték őt a kisoroszi golfpályára. Az amatőr játékos elmondta, akkoriban még nagyon olcsón lehetett golfozni. 1994-ben abbahagyta ezt a sportot, és egészen 2010-ig nem is játszott. Akkor megnézte a tévében a Ryder Kupát, a világ egyik legnagyobb golfversenyét, ezután kezdett ismét játszani. „Senki sem gondolná, hogy ennyire nehéz és fárasztó is tud lenni ez a sport, mind idegileg, mind fizikailag. Az a legjobb a golfban, hogy bárki versenyezhet bárkivel, a legnagyobb ellenfél úgyis a pálya” – mesélte Csaba.

Bokszolóból golfozó

Néhány évvel ezelőtt Kovács Istvánt, Kokót megkérte a WBO (Boksz Világszervezet) vezérkara – akik mind szeretik ezt a játékot –, hogy vigye el őket golfozni. Kokó az MNO-nak elmondta: korábban nem vonzotta ez a sport, nem látta sok értelmét. Úgy gondolta, mehetnének inkább fürdeni, mintsem ötórányi sétálgatás és ütögetés után izzadtan fejezzék be a golfozást. Amikor azonban kivitte a teljes vezérkart Gödre, nagyon megtetszett neki. Ott találkozott egy-két neves oktatóval és versenyzővel. Tringer László és Sárközi Richárd felajánlották, hogy az alapokra megtanítják. Lejárt hozzájuk két-három hétig, szinte napi rendszerességgel. Mára már szinte mindennap golfozik, amatőr versenyeken is indul. Négy alkalommal nyert már, kétszer volt második. Ezenkívül szeret futni, tervbe vette, hogy jövőre lefutja a maratont, és hetente legalább egyszer-kétszer focizik is. Nincs olyan nap, hogy ne sportolna.

A golf udvariasságot, erős koncentrációt és komoly fegyelmet igényel. Akár hét kilométert is gyalogolnak egy játszma alatt, miközben maguk után húzzák a 11 kilós baget (ütőket tartó táskát) benne a 14 ütővel. A mérések szerint a nők 1800-2000, a férfiak pedig 2200 kalóriát égetnek el egy golfmeccs közben. A Magyar Golf Szövetség minden évben lehetővé teszi, hogy két napon át bárki ingyen kipróbálhassa ezt a sportot. (da)

MNO – Durkó Anett

Címkék: golf

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.