Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Április 24. 08:01, hétfő | Helyi
Forrás: Bodó Imre

Járási borverseny Tamásiban

Járási borverseny Tamásiban

Négy bizottság bírálta a nedűket, 16 fővel, köztük Füleki Zoltán és Bodó Imre kertbarátok Dombóvárról.

Tamási Város Önkormányzata és a Tamási Művelődési Központ az idei évben is megrendezte a már nagy hagyományokkal rendelkező kistérségi borversenyét.
Összesen 138 minta, 59 fehér, 57 vörös és 26 rosé bor érkezett a bíráló bizottságok elé. 17 településről 47 termelő küldte el borait a mustrára. Négy bizottság bírálta a nedűket, 16 fővel, köztük Füleki Zoltán és Bodó Imre kertbarátok Dombóvárról.
Czink Judit igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Módos Ernő szekszárdi borász elnök ismertette a bírálat menetét, mely a hagyományos un. 20 pontos rendszer szerint történt.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre szombaton került sor. A borverseny borainak kóstolása után megnyíltak a boros pavilonok, majd kiosztásra került 38 arany, 43 ezüst, 35 bronz és 18 oklevél minősítés. Nagy Fehér Arany minősítést Bella László (Felsőnyék) Olaszrizling bora, a Nagy Vörös Arany minősítést Ortner Tibor (Pincehely) Merlot bora érdemelte ki. Tamási Város Bora elismerést Szíjártó József Merlot bora kapta meg.

Az elismeréseket Porga Ferenc polgármester, Czink Judit és Módos Ernő adta át.

Címkék: borverseny, Tamási

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!