Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. November 30. 16:04, csütörtök | Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

Jelentősen csökken a nagy-britanniai bevándorlás

Jelentősen csökken a nagy-britanniai bevándorlás

Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 230 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 106 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Ez a bevándorlási folyamatok rendszeres mérésének kezdete óta a legnagyobb éves visszaesés.

A csütörtöki adatsor egyben az ONS első olyan becslése, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni teljes év. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.

A statisztikai hivatal csütörtöki ismertetése szerint az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból az egy évvel korábbinál 24 ezerrel kevesebben, 49 ezren érkeztek, és 9 ezerrel többen, 40 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 9 ezer fő volt a júniussal zárult teljes évben.

Az ONS szerint az érkezők és a távozók teljes körére számolt nettó bevándorlás 106 ezer fős éves visszaesésének több mint a háromnegyede köthető az EU-társállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás csökkenéséhez. A külföldi uniós országokból nettó 107 ezren érkeztek a vizsgált tizenkét hónapban, 82 ezerrel kevesebben, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Nicola White, a brit statisztikai hivatal nemzetközi migrációs statisztikai kimutatásokért felelős igazgatója a csütörtöki adatismertetéshez fűzött kommentárjában közölte: az ONS mérése szerint a júniussal zárult egy évben 43 százalékkal zuhant az olyan külföldi állampolgárok száma, akik munkakeresés végett érkeztek Nagy-Britanniába, és a munkavállalói érdeklődés e meredek visszaesése is elsősorban a külföldi EU-állampolgárokra jellemző.

Nicola White szerint e változások dinamikája arra vall, hogy a brit EU-tagság megszűnési folyamata is valószínűleg szerepet játszott a nagy-britanniai bevándorlási, illetve elvándorlási döntésekben. A szakértő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a migrációs döntések okai mindig összetettek, és egyéb tényezők is befolyásolják a számokat.

Brit üzleti és szakmai szervezetek egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra, különös tekintettel arra, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után szigorítani is kívánja az uniós állampolgárok letelepedési szabályait.

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei épp e héten közölték a brit kormányhoz intézett közös felhívásukban, hogy az ágazat máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködik, és a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra.

A felhívás hangsúlyozta, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig a közép- és kelet-európai EU-országokból érkezett.

A nyílt levél szerint ráadásul ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld

Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban

Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.

2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld

Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek

Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után

2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld

Leminősítette Szlovákiát a Moody's

Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.

2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld

Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén

A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor