Hírek
2012. Május 08. 07:05, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Jó időben, rossz időben vár Zalakaros
A magyarországi egészségtudatos életmód egyik fellegvárában sokat foglalkoznak a test felfrissítésével, megújulásával, pihentetésével.
Azonban régi igazság, hogy a test is rosszabbul működik, ha a lélekkel nincs minden rendben. A kiegyensúlyozottság legfontosabb összetevői a nyugalom és a jó kedv. A tradicionális fürdővárosban előbbiről az Európa-szerte híres, több mint 2000 méter mélyről feltörő gyógyvíz, utóbbiról a színesebbnél színesebb programok gondoskodnak.
Idén májusban Zalakaroson nem csak a vendégek szépülhetnek, hanem az autók is. Május 12-én rendezik meg ugyanis az első Tuning találkozót a városban, ahová érdemes már 11-én megérkezni. A felejthetetlen hétvégét a pénteken este fél kilenckor kezdődő az éjszakai élményfürdős buli nyitja, ahol fellép Sipos F. Tamás, és vele együtt persze felcsendül az örökzöld Trabanton szállni élvezet című szám is, melynél találóbb indulót elképzelni sem lehetne egy ilyen formabontó esemény számára. Május 12-én, az egész nap tartó találkozón lesz autós felvonulás, autós szépségverseny, versenyautó készítés és persze az elmaradhatatlan tombola is. A versenyszellemet sem szabad otthon hagyni, hisz az érdeklődők ÖKO környezetbarát autókat is kipróbálhatnak, ráadásul, ha kedvet kaptak hozzá, a családok még versenyezhetnek is egymással. A szórakozás mindenkinek garantált, míg gyerekek rajzversenyen koptathatják a színes ceruzákat, addig a rátermett apukák sörivásban mérhetik össze a tudásukat. A rendezvényre a koronát az esti koncert teszi fel.
A programok sora itt még koránt sem fejeződik be, hiszen ebben az évben Pünkösd vasárnap és gyereknap egy napra esik, így 0-99 éves korig mindenki megtalálja a magának való szórakozást. Zalakaroson május 26-án és 27-én számtalan gyerekprogrammal, kirakodóvásárral, koncertekkel és hamisítatlan pünkösdi bállal várják a vendégeket. A jó hangulatot már most borítékolják a szervezők, hisz a sztárfellépő, a fiatalok egyik nagy kedvence, Fluor Tomi lesz.
Természetesen a további hétvégéken sem maradnak szórakozási lehetőség nélkül Zalakaros vendégei. Az edzésben lévők részt vehetnek a Kanizsa-Karos futóversenyen, fittebbekké válhatnak a sokszoros aerobic világbajnok Katus Attilával és teljesíthetik az országúti kerékpártúrát, vagy a Szent Orbán teljesítménytúrát is. A kevesebb mozgást igénylő látogatók meghallgathatják a Karos Fúvósegyüttes térzenéjét, Muri Enikő, az X-Faktor legjobb női énekesének dalait.
A város által szervezett programok mellett érdemes „saját szakállra” is eltölteni néhány napot e varázslatos helyen, hiszen Zalakaros és környéke az aktív és a passzív pihenés kimeríthetetlen tárháza. Sétálhat a parkerdőben, a gyönyörű tavak partján, túrázhat, kerékpározhat, kenuzhat, horgászhat a környéken és még az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő nordic walkingot is kipróbálhatja. Vagy csak pihenjen valamelyik gyógymedence partján, ahol a kénes, jódos-brómos víz meggyógyítja mozgásszervi és idegrendszeri betegségeit is. Ha a sok mozgástól és a friss levegőtől megéhezik, megkóstolhatja a város kiváló éttermeinek ételkülönlegességeit, híres, a jó fekvésű domboldalon termett helyi szőlőfajtából előállított borát, a középkorból fennmaradt Tónait.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz