Hírek
2017. Április 18. 14:48, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
Jön a Queen Budapestre - Adam Lamberttel koncertezik a banda
Európai turnéja keretében a magyar fővárosban is fellép a világhírű Queen együttes és Adam Lambert énekes. A közös produkció először lesz látható Magyarországon november 4-én a Papp László Budapest Sportarénában.
A formáció november elejétől december közepéig 24 arénában mutatja be új műsorát, amelynek egyik apropója, hogy negyven évvel ezelőtt jelent meg a Queen egyik legsikeresebb lemeze, a több mint hatmillió példányban eladott News of the World - közölte a szervező Broadway Event és a Multimedia Organisation kedden az MTI-vel.
Az 1977-ben megjelent Queen-albumon szerepelt mások mellett a We Will Rock You és a We Are the Champions is.
"A mostani turné merőben más lesz, mint a korábbi show-k, az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. Olyasmiket tervezünk, amiket még soha, vagy már régóta nem csináltunk" - idézte a közlemény Roger Taylort, a Queen alapító tagját, dobosát.
Brian May gitáros hozzátette, hogy a nagy slágerek mellett néhány olyan dolgot is belecsempésznek a műsorba, amire az emberek nem számítanak. "Adam Lambert dögös rockzenész, de számos arca van, ami remekül illik a zenénkhez és meg kell mutatnunk".
A sikeres amerikai énekes és a Queen 2009 óta dolgozik együtt. 2009-ben megjelent bemutatkozó albuma óta halmozza az elismeréseket, anyagai világszerte listavezetők, emellett a Queennel közös koncertsorozatai is hatalmas közönségsikert értek el. A Queen+Adam Lambert produkció már csaknem száz koncertet adott a világ különböző helyein, 2012 nyarán félmillió ember előtt játszottak Kijevben. "Most megváltoztatjuk a látványt, új technikai megoldásokat is használunk, eddig még soha nem játszott dalokat veszünk elő a Queen-repertoárjából".
A Queen+Adam Lambert huszonöt várost érintő észak-amerikai stadionturnéja június 23-án kezdődik Phoenixben és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Amerikában és Európában a Q+AL produkcióban Adam Lambertet, Brian Mayt és Roger Taylort Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek) egészíti ki.
Az 1971-ben alakult és Freddie Mercury énekes 1991-ben bekövetkezett haláláig aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel július 27-én a Népstadionban, a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként a vasfüggöny mögött.
Az együttesben May, Taylor és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott. A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített The Cosmos Rocks.
Brian May tavaly, harminc évvel ezután ismét koncertezett Budapesten, Kerry Ellis brit énekesnővel dupla koncertet adott a Budapest Kongresszusi Központban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.