Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2016. Május 22. 21:46, vasárnap | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Június elsejétől önállóan avatkozhat be a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Kurd önkéntesei május huszonegyedikén vették át az önálló beavatkozásra feljogosító dokumentumokat

a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi és kéményseprőipari-szabályozási főosztályának vezetőjétől.

z útnak indító ünnepségen dr. Horváth Jenő tű. ezredes, főosztályvezető köszöntő beszédében elmondta, 2010 óta a katasztrófavédelemben nagy hangsúlyt helyeznek az önkéntességre, és a mai eredményt is több évnyi előkészület és több évnyi munka előzte meg. Ez az egyesület számára – amely a harmincnegyedik önállóan beavatkozó egység lett – nagyobb önállóságot ad, ugyanakkor nagyobb felelősséggel is jár. A főosztályvezető az utánpótlás nevelésére, az időben való gondoskodásukra is felhívta a figyelmet. Köszöntője után az ezredes átadta az önálló beavatkozást engedélyező oklevelet Wilhelm Zoltánnak, az önkéntes tűzoltóság parancsnokának.

Az oklevél átadása után Müller János polgármester – aki maga is aktív tagja, sokáig parancsnoka is volt az egyesületnek – mondott köszönetet az egyesület tagjainak eddigi munkájukért, és ígéretet tett arra, hogy a település az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is támogatja az önkéntesek biztonságot szolgáló, biztonságot növelő tevékenységét.

A Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1937 óta őrködik a térség tűzbiztonsága felett. Fontos esemény volt az egyesület életében 1954, amikor felépült az egy tűzoltó gépjármű és két lóvontatású szerkocsi befogadására alkalmas, akkor modernnek számító szertár, amelyet azóta is folyamatosan bővítenek, karbantartanak az önkormányzat anyagi támogatásával. Külföldi kapcsolatuknak köszönhetően a németországi Niderrau-tól egy Mercedes gépjárművet és egy Opel tűzoltó gépjárművet kaptak az évek során, ami a hivatásos tűzoltóságtól kapott IFA gépjárművel egészült ki. Ezek mind-mind minőségi ugrást jelentettek az egyesület életében, melynek tagjai sorra gyűjtötték az okleveleket a szakmai megmérettetéseken, még külföldi versenyre is eljutottak.

A kurdi önkéntesek jelenleg százhatvanhatan vannak, közülük negyvenheten vállalták a beavatkozást. Szinte nincs olyan család az ezeregyszázharminckilenc fős településen, melynek ne lenne valamilyen kapcsolata az egyesülettel. Az önálló beavatkozásra történő felkészülést is fontosnak tartották, ennek érdekében folyamatosan részt vettek szakmai továbbképzéseken, tanfolyamokon, az ügyeleti rendszerük kialakításával pedig a tíz percen belüli vonulást is sikerült elérniük. Öten rendelkeznek tűzoltás vezetésére jogosító szakmai képesítéssel, a gépjárművezetők közül heten rendelkeznek PAV-vizsgával, közülük négyen a készenléti gépjárműre vonatkozó típusvizsgát is megszerezték. A beavatkozó állomány elvégezte a 40 órás tanfolyamot, és többen rendelkeznek a rendszeresített eszközökre vonatkozó kisgépkezelői végzettséggel.

A szakmai felkészültség mellett kiemelkedő szerepet szánnak a megelőzésnek, a tűzoltói hagyományok ápolásának és az utánpótlás-nevelésnek. Fontos szerepet töltenek be Kurd életében is, hiszen a tagok hosszú évek óta aktívan kiveszik a részüket a település rendezvényeinek szervezéséből. A község és a környék rendezvényein rendszeresen tartanak bemutatókat diák- és ifjúsági tűzoltóik bevonásával, melyek során a tűzvédelem fontosságára, a tűz elleni védekezésre hívják fel a lakosság figyelmét.

A kurdi önkéntesek az elmúlt három év során negyvennyolc esethez vonultak. Ez lehet, hogy nem tűnik soknak, viszont fontos, hogy napszaktól függetlenül minden riasztásra vonultak. Az egyesület tagjainak egy része tagja a községi mentőcsoportnak, és az elmúlt évek során tevékenységi területükön túli területekre is riaszthatóak voltak. Döbröközön a villámárvíz elleni védekezésben 2010-ben, 2011-ben és két évvel ezelőtt is részt vettek.

Az egyesület Kurdra és Csibrákra vonul, a két település a dombóvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területéhez tartozik. A hivatásos tűzoltóság Kurdtól nagyjából 18, Csibráktól pedig több mint 21 kilométerre van, így az önálló beavatkozással jelentősen lerövidül a vonulási idő.

Fotó: Dávid Sándor tű. őrgy.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!