Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2018. Október 19. 18:06, péntek | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Kapkodnak a vevők a magyar halért

Kapkodnak a vevők a magyar halért

Mind a hazai, mind a külpiacokon jelentős a kereslet a magyar haltermékek iránt, pedig a nagy meleg és a kevés csapadék sem kedvezett idén a halnevelésnek - írta a Magyar Idők pénteki számában.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a nagy meleg a takarmányárak kapcsán közvetett módon is hatással volt az ágazatra. Az Európa-szerte jelentős aszályprobléma felfelé hajtotta az árakat. Bár Magyarországon hiányról nem lehet beszélni, a drágulás erősen érezhető. A hosszabb szezonnak köszönhetően azonban több idejük maradt a halaknak a fejlődésre, így az őszi lehalászás idején nagyobb méretű halak kerültek ki a tavakból.

A karácsonyi időszak nagy próbatételt jelent majd a gazdaságoknak, ugyanakkor minden bizonnyal a főszezonnak számító ünnepi időszakban is bő kínálat várja majd a vásárlókat. A szakember kiemelte, hogy a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Az ilyen gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, sőt ma már az európai harcsát is jellemzően intenzív körülmények között nevelik.

Címkék: hal

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon

Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal

Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.