Hírek
2011. Október 02. 07:45, vasárnap |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Karl Erik Böhn szerint a Győr Európa legerősebb csapata
Tegnap, a német Buxtehuder SV és a román Oltchim Valcea meccsével (24–20-ra nyertek idegenben a románok) kezdetét vette a női kézilabda Bajnokok ligája 2011–2012-es kiírása.
A főtáblán ezúttal egy magyar csapatért, a sorozatot holnap a dán Randers otthonában kezdő, a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó Győrért szoríthatunk. Esélylatolgatás, vélemények – minden, amit az aktuális sorozatról tudni kell.
A női Bajnokok Ligája lebonyolítása nem tartalmaz eget verő újdonságot. A 12 kiemelt csapathoz egy-egy csatlakozott a négy selejtezőcsoportból (ebben a fázisban szállt ki a tavaly még BL-résztvevő Debrecen), és a tizenhat együttes négy hatmeccses, körmérkőzéses csoportban dönt a középdöntőbe jutásról.
A kvartettek első két helyezettje kerül a legjobb nyolc közé, míg a csoportharmadikok a KEK-ben folytathatják. A kétszer négycsapatos, ugyancsak hatmeccses, körmérkőzéses középdöntő sorsolása irányított: mindkét négyesbe két csoportelső és két csoportmásodik kerül, és azok az együttesek, amelyek már a csoportkörben is együtt játszottak, nem kerülhetnek össze. A középdöntő csoportjainak első helyezettjei a másodikokkal vívják az oda-vissza vágós elődöntőt, majd a győztesek a döntőt.
Egetverő újdonságot az jelentene, ha a Győr – története során először – elhódítaná a legrangosabb nemzetközi serleget. Erre minden esélye megvan a nyáron alaposan megerősített magyar bajnoknak, és Görbicz Anita nem is titkolja, hogy a végső győzelem a céljuk.
„Nem szeretnék jósolni, mert az utóbbi években többször mondtam, hogy szerintem megnyerhetjük a trófeát, aztán sosem jött be. Most csak annyit jegyeznék meg, hogy sokat dolgozunk a sikerért, és azon leszünk, hogy meglegyen" – fogalmazott az irányító.
Úgyhogy a jóslásról ennyit. Azt viszont Görbicz is megerősítette, hogy a nyáron érkező három világklasszissal, Heidi Lökével, Andrea Lekiccsel és Jovanka Radicseviccsel még félelmetesebb lett az eddig sem gyenge csapat.
A magyar női válogatott norvég szövetségi kapitánya (nem mellékesen Heidi Löke férje), Karl Erik Böhn még Görbicznél is határozottabban beszélt a magyar bajnok esélyeiről, illetve mindegyik csoport kapcsán elmondta véleményét a Nemzeti Sportnak.
„A szereplőket végignézve az első kvartettből a Buducsnosztot és a dán Midtjyllandot várom a nyolc közé, bár a Byasen sötét ló lehet. A B-csoportban a Larvik esélyes, de meg kell szenvednie a Viborggal, és a másik két csapat is odaérhet. A Győr alighanem megnyeri a csoportját, bár ha valahol, Dániában meglephetik, másodikként pedig minden nehézség ellenére a Hypót várom, ha szoros csatában is. A halálcsoportban a Valcea mellett inkább a Volgograd az esélyes, mert Oroszországban nagyon nehéz nyerni" – fogalmazott a szakember.
„Ami pedig a végelszámolást illeti, a játékerő alapján a Győr a legjobb, ha nem pártol el tőle a szerencse, elhódíthatja a BL-trófeát. Sok erős csapat van, amely jó napot kifogva megszoríthatja, de az ETO a legnagyobb esélyes" – tette hozzá Böhn.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.