Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Január 08. 15:45, vasárnap | Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk

Képben lehetünk a Légy képben! egy éves termése felől - képgalériával

Képben lehetünk a Légy képben! egy éves termése felől - képgalériával

A Dombóvári Művelődési Ház a „Légy képben!” fotószakkör második kiállításával indította az új évet. Január 4-e óta láthatjuk a Tilinger Sándor és Nagy Csaba vezetésével dolgozó amatőr fotósok munkáit.

Egy európai uniós támogatású pályázat tette lehetővé a szakkörnek, hogy 2011-ben megkezdje munkáját a „művház” kebelén belül. Bár a projekt tavaly véget ért, a szakkör abban a szerencsés helyzetben van, hogy idén továbbműködhet. A befogadó intézmény ezzel a kiállítással is szeretné megköszönni a csoport munkáját - derült ki Farkas János ügyvezető köszöntő szavaiból.

Az elmondása szerint kiállításmegnyitásban belülről először közreműködő Tilinger Sándor szakkör-társvezető először is kellemes meglepetésének adott hangot az érdeklődők nagy számát látva. Szavait folytatva felelevenítette a dombóvári fotósmozgalom múltját. 1963 októberében a Koronában megalakult egy fotószakkör, ebből két év múlva jött létre a későbbiekben országos hírű amatőr filmklub, amely évek múlva szétesett. 1969-ben a Vasterban megalakult a Kamera’69 nevű fotós-videós csoport, amely egy darabig működött. Az új művelődési házban egy jól felszerelt fotólaborba költözhettek át a fotósok, de később ez is megszűnt. Volt kezdeményezés a Molnár György Iskolában is, de sajnos ez szintén elhalt. A hosszú szünet után 2011-ben közel tíz hónapon át tartó foglalkozás-sorozat 78 órája arra volt jó, hogy ráérzést adjon át a fotózáshoz. Mint szakkörvezető, személyes célja az volt, hogy a - főként nem fiatal - jelentkezők megszeressék a fotográfiát. Reméli, sikerült elérnie, hogy a szakkörösek mindennapi gondolatuk legyen a fotózás. A csoporttagok kérték, hogy maradjon együtt a csapat. Ez - egyelőre baráti társaságként - meg is valósul. Tilinger Sándor még megköszönte a „művháznak”, hogy a fotósok céljait is figyelembe véve pályáztak és nyertek. Zárásképpen pedig - bár körültekintve az önkormányzat egyetlen képviselőjét sem látta - kifejezte, hogy örülne, ha a fotósok legalább akkora elismerésben részesülnének a városvezetés részéről, mint a futballisták.

A szakkör vezetésében szintén aktív Nagy Csaba elmondta, egy éves termést láthatnak most az érdeklődők. A művelődési ház segítsége mellett megköszönte a csoport tagjainak, hogy elviselték az olykor kemény hozzáállását, de ez meglátszik a képek minőségén. Végül reményét fejezte ki, hogy a szakkör még sokáig együtt marad, és okoz majd meglepetéseket a városnak.

A szót újra magához ragadó Tilinger Sándor rámutatott, hogy az előző szakköri bemutatkozáshoz képest érzékelhető a fejlődés. Szavaiból kiderült, hogy meghívta kiállítani a Dombóvári Fotósok Baráti Köre tartozókat, akiket csak levelező szakköri tagoknak hív. Ez a csapat több helyi rendezvényen mutatkozott már be, és a Pannónia Fotószalon 16 kiállítója közül holtversenyben a 6-7. helyen végeztek, egyik legerősebb tagjuk nélkül. A baráti körösök közül megemlítette a kiállítás plakátját elkészítő Őry Gábor és a korábban országos középiskolás fotópályázaton nyertes, jelenleg a Kaposvári Egyetemen fotográfiát hallgató Szabó L. András nevét. Nem is beszélve Kása Istvánról, aki tavaly nyert az országos középiskolás fotópályázaton, idéntől pedig az ország legerősebb fotósiskolájának számító Práter utcai intézményben tanul. István szerencsésnek számít, hiszen az ő évfolyama az utolsó, ahol még tananyag az analóg fényképezés és képkidolgozás. Tilinger Sándor végül arra biztatta a közönséget, bátran kérdezzenek a fotósoktól, miközben nézelődnek.

A Dombóvári Művelődési Ház előterében a „Légy képben!” fotószakkör részéről az alábbiak állítanak ki: Füstösné Zlamál Szilvia, Kerekes László, Kovács Miklós, Kreszl Sándor, Magyarics Szilvia, Ollé Róbert, Szabó Andrea, Szekeres Róbert, Tóth Dominika, Tóth Gábor, Vörös Viktória és Zsók Filoména, valamint Tilinger Sándor és Nagy Csaba szakkörvezetők. Vendégkiállítók: Kása István, Őri Gábor és Löbl Eszter.

Kíváncsi a megnyitón készült fotókból összeállított képgalériánkra is? Kattintson a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra, vagy a lenti fotóra!


Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!