Hírek
2018. Április 08. 10:23, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Késsel rabolt telefont két tizenéves Borsodban
A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik egy késsel fenyegettek meg egy ózdi fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját a minap.
Egy fiatal férfival elegyedett szóba Ózd egyik buszmegállójában két, budapesti lakhellyel rendelkező fiatal április 6-án 20 óra körül. Rövid beszélgetés után egy kést vettek elő és mobiltelefonjának átadására kényszerítették áldozatukat, majd felajánlották, hogy néhány ezer forintért cserébe azt visszaadják.
A sértettnél nem volt pénz, de azt mondta, hogy otthonában van, így őt a lakásáig kísérték. Hazaérve a sértett elmondta a történteket a szüleinek, akik értesítették a rendőröket, továbbá a házuk közelében várakozó elkövetők irányába indultak, akik ekkor elmenekültek.
A rendőrök két órán belül megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalok kilétét, majd elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították őket.
A nyomozók kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a 18 éves Sz. Nikolaszt és 15 éves társát, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült