Hírek
2018. November 07. 13:09, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Belvárosi Általános Iskola
Két belvárosis csapat a megyei legjobbak között
Október 12-én a József Attila Általános Iskolában rendezték meg az egyre népszerűbb Bolyai matematika csapatverseny körzeti fordulóját. A Dombóvári Belvárosi Általános Iskola minden évben több csapattal vesz részt a versenyen.
A versenyt először 2004-ben Budapesten szervezték meg, ma már nemcsak Magyarországon, hanem öt erdélyi megye területén is meghirdetik a 3.-8. osztályos tanulók négyfős csapatainak.
Iskolánk, a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola minden évben több csapattal vesz részt a versenyen. A feleletválasztós tesztverseny célja a matematikai - logikai gondolkodás fejlesztésén túl az együttműködés, összedolgozás képességének fejlesztése, lehetőség megteremtése arra, hogy a gyerekek átéljék az együtt gondolkodás örömét.
Iskolánk több csapata is bekerült az első tíz helyezett közé.
Október 25-én a Bonyhádi Atlétikai Centrumban megszervezett eredményhirdetésre korcsoportonként az első hat helyezettet hívták meg, ezen iskolánk két csapata vehetett részt.
A hetedik osztályos László Kinga, Zsiga Alexandra, Németh Liza és Banai Lili alkotta Unikornisok hatodik helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Támpa- Hella Ildikó volt.
Negyedik osztályos csapatunk, a „4-en az a-ból” dobogós második helyezett lett. A lelkes csapat tagjai: Tóth Csenge, Fodor Csongor, Gebhardt Viola és Schreiber Adrián, felkészítő tanáruk Majorosné Gyurkovics Edit.
Támpa- Hella Ildikó és Majorosné Gyurkovics Edit
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!